Érdekes a fóbiák világa: gyakran olyasmi váltja ki, amely az emberek legtöbbjének nem okoz gondot, sőt alapszükséglete. Jó példa erre a haptefóbia, vagyis az érintéstől való irtózás.
Az érintés a mindennapok része és ugyan habitustól függően ki többet, ki kevesebbet igényel belőle, de az biztos, hogy legfontosabb emberi kapcsolataink velejárója és természetes szükségletünk is. Az érintés bizonyos intimitást feltételez, azonban egy formális kézfogás, baráti vállveregetés a legtöbb embernek nem okoz gondot, a szeretett személyek ölelése, érintése pedig mindenki számára vágyott és fontos dolog. Olyannyira, hogy kutatások szerint minimum napi négy ölelés szükséges általános lelki jólétünk fenntartásához, ha nyolc is jut nekünk, akkor a boldogságunk is biztosítva lesz.
A haptefóbia sokak életét nehezíti meg
Akadnak azonban kivételek. A haptefóbiás emberek ugyenis egyenesen irtóznak a fizikai kontaktustól és annak minden formájától. Ritka zavar és gyakorta más kórkép kiegészítő tünete, például jellemző az autisákra, de önálló fóbiaként is számon tartják.
A háttérben az áll, hogy az érintkezéssel járó érzelmekkel áll hadilábon, nem tudja azokat kezelni, nem képes rájuk reagálni. Ezért az érintés nála frusztrációt okoz, sőt akár pánikrohamot is kiválthat.
Gond lehet akár csak felszállni a buszra, ha sokan vannak, vagy orvosi vizsgálatra menni, ahol elkerülhetetlen az orvos érintése.Előfordulhat, hogy rideg családi modellben nevelkedtek, ahol az érzelmek kifejezése, az érintések nem sok szerepet kaptak. Ez utóbbi esetben a haptefóbiás valamilyen szintű fizikai kontaktra akár alkalmas is lehet, néhány hozzá közel álló személynek engedheti az érintést.
Hogyan kezelhető?
Az élet bármely területén megállhatja a helyét egy ilyen fóbiával küzdő egyén, még társas kapcsolatok kialakítására is alkalmas, de az intimebb kapcsolatok működtetése nehézségekbe ütközhet. Van, aki képes felismerni, hogy rendellenes a viselkedése és megfelelő segítséggel tehet ellene, fokozatosan megtanulhatja elfogadni, megszeretni az érintést.
Súlyosabb esetben az egyén elzárkózik a világtól, izolálja magát és nem is vágyik a másokkal való kontaktusra. Ilyenkor egy figyelmes családtag, ismerős kérhet segítséget, irányíthatja a fóbiával küzdőt pszichológushoz, kineziológushoz vagy más szakemberhez.