Az óceánjainkban és folyóinkban keringő furcsa és csodálatos vízi organizmusok között kár lenne nem közelebbről megismerni a hidrát. Nevét az ókori görög mitológiai kígyóról kapta, amely újra növesztette a fejét, a medúzák, a virágállatok és a korallok édesvízi rokona.
Kicsit olyan, mint a pitypangmag, hosszú testtel és az egyik végén csápcsomóval, nincs rajta sok látnivaló. De van egy figyelemre méltó tulajdonsága, amely a biológiai kutatások érdeklődének középpontjába teszi: képes regenerálódni. Ha egy hidrát sok darabra vágunk, minden darabból teljes, új egyed lesz.
A hidrák regeneráló tulajdonságaik felkeltették a természetben a halhatatlanság bizonyítékait kereső biológusok érdeklődését. Miért tűnik úgy, hogy ezek a fajok nem pusztulnak el természetes okok miatt? És tényleg elkerülhetetlen a halál? Olvass még a témában
Szaporodás után az élet véget is ér
Az öregedést a 20. század közepén a szaporodás és a sejtek fenntartása közötti kompromisszumként írták le. Kezdetben az élőlények teste erőforrásait a növekedésre és egészségünk megőrzésére használja – sejtjeink karbantartására. A gyermek- és serdülőkoron keresztül a hangsúly az életben maradáson, valamint a lehető legerősebbé és egészségesebbé váláson van. Az ivarérettség után a prioritás átvált a szaporodásra. Mivel a legtöbb szervezet számára korlátozottak az erőforrások, az utódok nemzésének előtérbe helyezése az egészség megőrzésének rovására mehet.
Vegyük például a lazacot, amely az áramlás ellen úszik ívásra, és utána azonnal elpusztul. Teste mindent arra használ, hogy a lazac a lehető legjobb esélyt adja arra, hogy az ívóhelyre kerüljön, és amint ott van, a lehető legtöbbet hozza ki a lehetőségből. Annak az esélye, hogy a lazac visszaúszik az áramlás irányába, túlél még egy évet a tengeren, megteszi ugyanazt az utat vissza, és ismét sikeresen ívik, olyan távoli, hogy a természetes szelekció soha nem kedvezne ezeknek az egyedeknek.
De a dolgok pusztulásának jelenlegi megértése egy kicsit konkrétabb. Amikor az élőlények elérik az ivarérettséget, a természetes szelekció ereje gyengül, és megindul az öregedési folyamat, amely végül halálhoz vezet. De ez nem azért van így, hogy utat engedjen a következő generációnak, amely „altruista szemszögből vonzó magyarázat lehet” – mondja Alekszej Maklakov, az evolúcióbiológia és biogerontológia professzora az Egyesült Királyságban, a Kelet-Angliai Egyetemen.
