A nemzetközi összehasonlításban látható, hogy a feminizmus hatását vitató állítások kapcsán az alsó harmadba kerültek a magyarok. Ráadásul a férfiak hatalomvesztését csak három ország válaszadói fogadták el kevésbé, ugyanakkor köztük az állítást elutasítók aránya is nagyobb volt, mint Magyarországon (42%), ami átlagosnak tekinthető globális szinten. Az állítások elutasítása mindkét esetben szorosan követi a világátlagot, amiből arra következtethetünk, hogy a feminizmus hatásait tekintve a magyarok bizonytalanok – inkább hatástalannak tekintik azt.
A feminizmus negatív hatásaival a magyar férfiak nagyobb arányban értenek egyet, mint a nők. Ez a tendencia ugyanakkor globálisan is megfigyelhető, a világon közel minden negyedik férfi szerint vesztettek hatalmukból a nem képviselői a feminizmus hatására és minden harmadik férfi úgy gondolja, hogy a feminizmus több kárt okoz, mint jót. Olvass még a témában
Igaz történet: 3 love story, ami nem az első pillantással kezdődött
„Rájött a kapuzárási pánik és minden spórolt pénzünket elköltötte.” – Miért válnak el olyan sokan a késő 30-as, korai 40-es éveikben?
A sperma 5 haszna – Antidepresszáns és multivitamin bomba?
Férfiakat kérdeztünk: hányan tudnak a barátaik félrelépéséről?

Az utóbbi állítás kapcsán a magyarok között élesebb szemben állás figyelhető meg a nemek között: míg a magyar férfiak 26%-a, addig a nők csupán 15%-a fogadja el az állítást. Az Ipsos felmérésében Szaúd-Arábia volt az egyetlen ország, ahol a nők körében valamelyest nagyobb az egyetértők aránya, mint a férfiaknál (37% vs. 34%).
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





