Sokan úgy gondolják, hogy régen egyszerűbb volt bízni. Igen, mert nem gondoltuk azt, hogy ésszel minden hibát ki lehet kerülni, ahogy a megbocsátás fogalma sem kegy volt, hanem inkább életvitel. És még valami: régen az emberek tudták, hogy csak összefogással élhetnek túl – mindenki tudta ezt.
Emiatt senki sem akart játszani a másik emberrel, főleg nem haszon fejében, hiszen az ilyen embert rövid úton kizárták a közösségből, ha nem akart megváltozni, a hibát kijavítani. Most könnyedén vált egy ilyen ember közösséget, ahol mindent tiszta lappal kezdhet, ám régen erre nem volt lehetőség, mivel az emberek életüket adott környéken élték le.
A ma emberének, bizalomvesztés esetén nem kell szembenéznie saját magával, nincs rákényszerülve, nem függ tőle a léte. Egyszerűen csak odébbáll.
A bizalmatlanság egyre csak terjed – mert jó közhelyeink és ideológiáink vannak. Ha egy ember épp csalódott, akkor a népszerű, ám ostoba idézet jobban hat rá, beleéli magát, és ebben a hitben ragad. Életforma lesz a bizalmatlanság, és boldogtalanná teszi magát.
A bizalmatlanság a mai paranoiás társadalomban futótűzként terjed, ami a világban krónikus bizalmatlanságot eredményez. Ez pedig egyre csak szítja a vallási, politikai, és egyéb jellegű feszültséget, ami megingatja a társadalom alapjait. A bizalmatlanság elvesz. A békét veszi el. A jövőt veszi el.
