Testünk jelzései sokszor többet árulnak el rólunk, mint szavaink. Belső érzéseinket tükrözik. Jelentésük fejtegetései azonban tévútra is vezethet minket, hiszen mindenki más, minden helyzet egyedi, és semmi sem állandó. Cikkünkben a Pygmalion-effektus csapdájára is felhívjuk a figyelmet.
Az összkép becsaphat
Amikor valakit meglátunk, valamilyen benyomást kelt bennünk.
Villámgyorsan rengeteg információt kapunk róla, de csak az összkép az, ami tudatosul bennünk. Az összképet a testalkat, a testtartás, a mimika és az arcjáték érzékelése alapján alakítjuk ki magunkban.
Ha az illető a megpillantásakor beszél is, akkor beszédének hangszínét, zenéjét, ritmusát is megfigyelhetjük.
Ezek módosíthatják az összképet. Lehetséges, hogy egy egészen más összképet raknánk össze, ha mindezt nem egyszerre észlelnénk, hanem önálló egységekként értelmeznénk.
A jelenségnek az a magyarázata, hogy az agyunk az új tapasztalatokat a régiekre vezeti vissza, hogy rendet vigyen a (látszólagos) rendetlenségbe. Olyan gyorsan dolgozik, hogy észre sem vesszük, és egykettőre tévútra vezethet minket.
Mosolygás
Egy kínai közmondás szerint „Aki nem tud mosolyogni, ne nyisson boltot.” Aki nem mosolyog, az önmagával „sem tesz jót”.
Nem ismeri magát eléggé, nincs a lelkében nyugalom. Nem képes önállóan boldogulni.
Egyes amerikai vállalatoknál nemcsak az eladókat, hanem még a vezetőket is elbocsátják, akik nem hajlandóak mosolyogni.
Középszinttől lefelé pedig alig alkalmaznak olyan embereket, akik túl gyakran lebiggyesztik az ajkukat.
Még az erőltetett mosoly is több a semminél, mivel átalakulhat igazivá, ha sikerül legalább 20 másodpercnél tovább fenntartani.
A mosoly megnyugtat, és világossá teszi a gondolkodást.
A Pygmalion-effektus
A görög mitológiában Pygmalion egy szobrász, aki halálosan beleszeret az általa márványból kifaragott nő, Galathea szobrába.
Aphrodité, a szerelem istennője megkönyörül a szobrászon, és életre kelti Galatheát.
Pygmalionnak határozott elképzelése volt arról, hogy milyen az ideális nő – és meg is kapta.
A másokkal szembeni elvárásaink ereje olyan nagy, hogy akár képesek vagyunk befolyásolni magatartásukat, ezért önmagukat beteljesítő jóslatként működnek.
Elvárásaink néha hosszú évekre meghatározzák egy másik ember életének menetét, akár jó, akár rossz irányban.
Testalkat és testtartás
Vajon a testalkatnak vagy a testtartásnak van nagyobb hatása az összbenyomásra? Nem lehet tudni. Az elméletek nem tartalmaznak semmilyen követelményt.
A téves értelmezés Pygmalyon-effektust is kiválthat.
Például volt egy férfi, aki a Kretschmer-elmélet híveként ‒ piknikus alkatú lévén ‒ azt hitte, hogy állandóan vidámnak és mindenkivel barátkozónak kell lennie.
Ezt követelményként fogta fel, és sokat szenvedett, mert valójában nem ilyen volt a természete.
Ugyanis nem volt tudomása Kretschmer tanának arról a részéről, amely szerint a piknikusok búskomorságra és hangulati ingadozásokra is hajlamosak, ha nem tudják elfogadni kövérkés testalkatukat.
Köhögés
Az ún. szervbeszédet az 1950-es évek óta a testbeszéd témaköréhez sorolják.
Megfigyelések szerint szerveinknek vannak olyan jelzései, amelyek információkat szolgáltatnak rólunk.
Amikor például valaki valamilyen inger hatására köhög vagy köhécsel, az úgy értelmezhető, hogy valamit ki akar köhögni magából, ami őt kínozza.
Akinek ilyen problémája van, annak érdemes elgondolkoznia ezen.
A testbeszéd törvényei
A testbeszéd törvényei nincsenek kőbe vésve, még akkor sem, ha alapjait megfigyelések képezik. Nem szabad senkiről sem előítéletet alkotni.
Például ha valaki összeszorítja az ajkait, abból arra lehet következtetni, hogy jelenleg nem akar semmit sem közölni a környezetével, és környezete jelzései elől is elzárkózik.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy holnap vagy holnapután is ez lesz rá jellemző.
Az emberismeret olyan terület, amelyet nem lehet tökéletesen megtanulni.
Cikkünk megírásához Vera F. Birkenbihl Testbeszéd (Trivium Kiadó, 2001.) című könyvét vettük alapul.
