Nem. Nem tartotta magukat szegénynek, hiszen minden nap került friss étel az asztalra, be tudták fizetni a számláikat, volt pénzük ruhára, gyógyszerre, alapvető dolgokra. De. De nem volt olyasmire, ami ma már minden gyerek életében természetes résztvevőként jelen volt: mobiltelefonra, számítógépre, mozira, gyorsétkezdére. Igen. Ott álltak most is a nagy színes kirakat előtt, orrukat szinte az üvegre tapasztva, meginduló nyálelválasztással nyeldekelve, s tudta: nem jut rá.
– Anya! Azt ígérted, hogy a szülinapomon bemegyünk ide…– suttogta elhaló hangon negyedikes kisfia, miközben a tekintetével nyomon követte egy hatalmas hamburger útját a pulttól, a közeli asztalig.
– Fogd be a szád! Mit nyafogsz mindig! – rúgta bokán a nővére, majd erővel elrángatta a kirakattól. – Gyere! Van otthon paprikás krumpli tegnapról. Az finomabb, mint ez a műkaja. És egyébként is – már megkaptad az ajándékodat… Olvass még a témában
– Hát kicsim, az csoda lenne, ha bemehetnénk… – jegyezte meg.
