Miért egy vadidegen dönt a gyermekem iskolaérettségéről?

Miért egy vadidegen dönt a gyermekem iskolaérettségéről?

Címlap / Életmód / Család / Miért egy vadidegen dönt a gyermekem iskolaérettségéről?

A kislányom nyári születésű, számomra a legkedvesebb és legokosabb kislány a világon, és ez így van rendjén. Ügyesen megcsinálja a feladatokat, jól szerepel a különböző teszteken, mások előtt pedig mindig megembereli magát és eléri, hogy folyton büszke lehessek rá. Őszinte örömmel tölt el, hogy az anyukája lehetek, de ez nem jelenti azt, hogy nem látom reálisan a képességeit.

A véleményem pedig – hogy, hogy nem – tökéletesen összecseng az óvónők és a nagymamák megállapításaival, akik szintén mindketten pedagógusok. Nagyjából egyikünk számára sem volt kérdés, hogy a kislányunknak jót tenne még egy év az oviban. Nem azért, mert nem tud egyenes vonalat húzni és nem is azért, mert nem szófogadó, vagy nem tudja, miként kell illedelmesen viselkedni. Biztos vagyok benne, hogy egyes képességei túlszárnyalják az iskolásokét, ahogy az nagyjából minden gyerekről elmondható: mindenki kivételes valamiben. 

Viszont az iskolaérettség nem olyan, mint egy egyenes vonal, amit majd helyes ceruzafogással meghúzunk a bizottság előtt: ez egy folyamat.

Több területe van és ezek a területek nem egyformán fejlődnek. Egymásba kapcsolódnak, összefonódnak, hol hátráltatják, hol pedig erősítik egymást. Az iskolaérettség tehát távolról sem csak arról szól, „mennyire okos” az a gyerek. Nem azon múlik, milyen az emberkerajza, meg tud-e tanulni egy verset, vagy ismeri-e már a lakcímét, a szülei nevét.

Geber86/istockphoto.com

Sarokba szorítva 

„Sajnos” az én gyermekem az ilyen jellegű, mérhető képességekben nagyon jól teljesít, az összes tesztje gyakorlatilag hibátlan, ráadásul mivel iszonyatosan maximalista, mások előtt mindig rettentően odateszi magát. És ezért is tartok annyira a szakszolgálati vizsgálattól, mert hát dacára annak, hogy logopédiai fejlesztésre jár, hogy keresztdominanciára utaló jeleket mutat, hogy még fejlesztenünk kell nagyon sok területen, és hogy milyen egyéb szakvéleményeket csatoltunk, elutasították a kérelmünket.

Egy vadidegen, aki sosem látta a gyermekünket, annak ellenére, hogy milyen részletes és hivatalosan alátámasztott indoklást kapott, a „nem szerencsések” csoportjába pakolt minket. Tudom, ezzel nem vagyunk egyedül. Én is tagja vagyok annak a csoportnak, amibe minden nap érkeznek az elkeseredett és dühös vélemények az aggódó, idegeskedő és sokszor abszolút jogosan értetlenkedő szülőktől.

De legalább van B-terv, odaülhetünk egy bizottság elé, ahol elmagyarázhatom, miért nem alkalmas a gyermekem az iskolára. Nagyon kellemes társalgásnak ígérkezik…

Nyilván fognak vele teszteket csinálni, amiken nyilván jól fog szerepelni. De hogyan reprezentáljam, hogy sokszor már délután négykor arra sem hajlandó, hogy társasozzon velem? Hogy legkésőbb hétkor ágyban kell lennie, mert ennyire elfárad a nap végére és ilyen nagy igénye van az alvásra? Hogy kudarctűrő képessége rendkívül fejletlen? Hogy itthon sokszor sír, ha valami nem úgy sikerült napközben, ahogy szerette volna? Hogy utál és egyelőre nem is igazán tud veszíteni?

Hogyan mutassam be, hogy közösségben nehezen tűri, ha nem ő irányíthat? Hogy olyan szinten pörgős és kíváncsi kislány, hogy sokszor enni sincs türelme, csak bekap pár falatot és rohan tovább? Őszintén az is fejtörést okoz, hogy egy év múlva hol fogunk ezeken a területeken tartani, menyire tudom elérni nála, hogy nyugodtan leüljön a fenekére, míg legalább egy feladatot megcsinálunk. Nemhogy idén…

Oldalak: 1 2

»

1 hozzászólás

  • Christine
    2022.01.12., 13:04

    Az érettség része az is, hogy el tudja viselni, hogy nem mindig ő irányít. Kezdi megtanulni, hogy nem mindig ő nyer és ezt nem veszi világtragédiának. Az óvónéni helyett most a tanítónéni lesz a főni, nem a kisasszony.

    Válasz

Írj egy hozzászólást