Talán nem mondok nagy újdonságot senkinek, ha azt mondom, egyedülálló anyaként gyereket nevelni nem egy sétagalopp. A folyamatos jelenlét mellett állandó felelősséget igényel, ahol nincs „váltótárs”, aki átvenné a stafétát, ha elfáradok.
A legnehezebb benne talán ez: hogy nincs senki, akivel legalább összenézhetek néha. Az idő nagy részében teljesen egyedül hozom meg a kisebb-nagyobb döntéseket, sokszor sürgető helyzetekben. Nincs mellettem valaki, akire rá tudnám bízni a lányomat akár fél órára is, ha hirtelen el kell intéznem valamit. Minden ilyen helyzet alapos szervezést, logisztikát és előrelátást kíván. Ez a mindennapi valóságom, és bár sokszor kimerítő, mára megtanultam rutinnal kezelni.
Ugyanakkor bevallom, néha imposztornak érzem magam, amikor kapcsolatban élő szülők megértő szemekkel néznek rám, és azt mondják: ők ezt biztosan nem bírnák, és egy hős vagyok! Mert tudom, hogy az én életemben meg van valami, ami nekik nem adatik meg: a hétvégék, amikor a lányom az apukájával van. Tudom, hogy olyankor biztonságban, szerető közegben tölti az időt, és ez felszabadít bennem egy olyan nyugalmat, amit talán csak az érthet meg igazán, aki maga is szülő. Nekem ilyenkor megadatik az, amire más egyedülálló anyák közül sokan nem számíthatnak: néhány nap, amikor újra a „gyerek nélküli felnőtt nő” életét élhetem. Olvass még a témában
Hogyan töltöm meg az időt?
Az első és legfontosabb szabályom, hogy nem hagyom elúszni a hétvégét. Nem esek bele abba a hibába, hogy végigdolgozom vagy a házimunkával próbálom „utolérni” magam. Ezek az órák az enyémek, és tudatosan töltöm meg őket.
Az egyik kedvenc programom, hogy beülök egy moziba vagy színházba – olyan előadásokra, amiket a lányommal még nem néznék meg. Egy jó film vagy egy elgondolkodtató darab mindig inspirál, kizökkent a hétköznapokból, és ad egy kis felnőtt perspektívát.
Gyakran szervezek barátnős találkozókat is. Olyankor hosszú, nyugodt beszélgetésekre van lehetőség, nem kell közben a gyerek esti rutinját figyelni, vagy időre hazaérni.
A sport is fontos része ezeknek a hétvégéknek. Szívesen elmegyek egy hosszú túrára, vagy részt veszek egy intenzívebb edzésen. Ez nemcsak fizikailag frissít fel, hanem mentálisan is segít kiszellőztetni a fejem.
Van, hogy teljesen egyedül keresek programot: például elmegyek egy kiállításra, vagy egyszerűen csak hosszasan beülök egy kávézóba, és könyvet olvasok. Az ilyen alkalmak ritkaságszámba mennek egy szülő életében, hiszen hétköznap általában nincs tér a csendes, magammal töltött órákra.
És persze vannak a kis „luxus-pillanatok”: egy fodrászlátogatás, egy masszázs, vagy egy hosszú, nyugodt reggeli a kedvenc pékségemben. Ezek apró dolgok, de számomra hatalmas jelentőséggel bírnak. És igen, randizni is ilyenkor szoktam. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe: igen, pont olyan jó és izgalmas, mint az egyetem alatt volt.
