A gyásznak sokféle arca van, ki így, ki úgy fogadja el a veszteséget. Aki nem hisz Istenben vagy semmilyen magasabb erőben, annak nehezebb lehet túltennie magát szerettei halálán, mert nincs senki, akitől megnyugvást várhat vagy akire mérges lehet. Ők magát a halált – egyesek a sorsot, a végzetet – okolják ezért, illetve az élet örök igazságtalanságát, ezért számukra nehezebb lehet a továbblépés.
Egy másik ok ezzel kapcsolatban a halál utáni élet gondolatának hiánya, egy ateista ugyanis nem hisz a túlvilágban sem.
Aki eltávozik, az egyszerűen nincs többé: szerintük nem jut sem a pokolba, sem a mennybe és nem is fognak többet találkozni akkor sem, ha ők maguk meghalnak. Véleményük szerint a halál végleges, az egyén megszűnik létezni és ez igencsak lesújtó gondolat.
A halál esetleges miértjéről és értelmetlenségéről, illetve a túlvilági életről ugyan másképp gondolkoznak, ami azonban közös a hívő és az ateista emberekben az az, hogy elveszített szeretteik ugyanúgy hiányoznak nekik. Hogy ki hogyan tudja végül feldolgozni és elfogadni a halált, az különbözhet, azonban az idő az, ami végül mindenkinek segít begyógyítani a sebeket. Olvass még a témában
