Gyász isten nélkül. Hogyan dolgozzák fel a halált az ateisták?

Gyász isten nélkül. Hogyan dolgozzák fel a halált az ateisták?

Címlap / Életmód / Lélek / Gyász isten nélkül. Hogyan dolgozzák fel a halált az ateisták?

Egy hívőnek megnyugtató érzés, hogy valakinek az elvesztése Isten terve volt és van élet a halál után, ahol még találkozhat elhunyt szeretteivel, de egy ateista hogyan vigasztalódik?

A koronavírus járványnak köszönhetően ma már szinte mindenki ismer olyan személyt – szűkebb vagy tágabb ismeretségi körben – aki a vírus áldozata lett. A gyászt minden ember másképpen dolgozza fel, de vajon könnyebb-e azoknak, akik hisznek egy felsőbb hatalomban? 

A halál – bármennyire is szörnyen hangzik – életünk része, az élet rendje. Persze traumatikus, amikor egy fiatal távozik tragikus hirtelenséggel, vagy mikor egy szülő temeti el gyermekét. Vannak özvegyek, árvák, de egy gyermek nélkül maradt anyára vagy apára még szavunk sincs. Egy temetésen egy rokon, barát vagy a pap felsorolják az illető érdemeit, elmondják, milyen sokan szerették őt és elhangzanak az ismerős, vigasztaló frázisok, miszerint az elhunyt már Istennel van, angyal lett belőle, a mennyországba jutott, Isten magához szólította és már egy jobb helyen van.

A hívők egy megrázó halálesetet Isten akaratának tulajdonítanak és mint ilyen, valamivel könnyebben belenyugszanak, az ateisták viszont az élet igazságtalanságának vélik és dühösek, amiért veszteség érte őket.

Egy szerettünk halála azonban olyan meghatározó esemény is lehet, ami alapjaiban rengeti meg valakinek a hitét, vagy éppen annak hiányát.


Érdekelhet: A legjobb filmek a halál utáni életről.


Az ismeretségi körömben mindkettőre van példa: egy rokonom férje éppen gyermeke halála miatt fordult el a vallástól, mert nem tudta elfogadni, hogy „Isten elvette tőle a fiát”, míg egy munkatársam nővére éppen édesapja elvesztése után talált rá Istenre és megnyugvásra a hitben. Előbbi úgy érezte, hiába imádkozott, fia nem gyógyult meg, utóbbi pedig a haláleset után életében először vigasztalásért imádkozott, és meg is kapta.

Halál utáni élet
istockphoto

A pandémia idején a kollektív gyász az egész világot összekötötte.

A becslések szerint a Földön körülbelül 450-500 millió ateista él, ami a teljes népesség 7 százaléka. (Érdekességként említsük meg, hogy legalább 14 országban halállal büntetendő cselekmény az ateizmus.) A gyász öt fázisán (tagadás, düh, alkudozás, depresszió, belenyugvás) hittől függetlenül mindenki átmehet, de talán a vallásos emberek számára hamarabb eljön a belenyugvás érzése, mint azoknál, akiket nem vigasztal Isten, vagy a menny gondolata. 

A gyásznak sokféle arca van, ki így, ki úgy fogadja el a veszteséget. Aki nem hisz Istenben vagy semmilyen magasabb erőben, annak nehezebb lehet túltennie magát szerettei halálán, mert nincs senki, akitől megnyugvást várhat vagy akire mérges lehet. Ők magát a halált – egyesek a sorsot, a végzetet – okolják ezért, illetve az élet örök igazságtalanságát, ezért számukra nehezebb lehet a továbblépés.

Egy másik ok ezzel kapcsolatban a halál utáni élet gondolatának hiánya, egy ateista ugyanis nem hisz a túlvilágban sem.

Aki eltávozik, az egyszerűen nincs többé: szerintük nem jut sem a pokolba, sem a mennybe és nem is fognak többet találkozni akkor sem, ha ők maguk meghalnak. Véleményük szerint a halál végleges, az egyén megszűnik létezni és ez igencsak lesújtó gondolat.

A halál esetleges miértjéről és értelmetlenségéről, illetve a túlvilági életről ugyan másképp gondolkoznak, ami azonban közös a hívő és az ateista emberekben az az, hogy elveszített szeretteik ugyanúgy hiányoznak nekik. Hogy ki hogyan tudja végül feldolgozni és elfogadni a halált, az különbözhet, azonban az idő az, ami végül mindenkinek segít begyógyítani a sebeket.

VIDEO 10+1 sminkes trükk, amit bárcsak előbb tudtál volna

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!