Legyünk őszinték, ha Sean Penn és Javier Bardem neve szerepel egy film plakátján, akkor arra komoly várakozásokkal ülünk be, a Gunman pedig azok érdeklődését is felkeltheti, akik egyébként nem az akciófilmek rajongói, hiszen alapjául egy olyan könyv szolgál, ami alapjaiban újította meg a műfajt.
Jim Terrier (Sean Penn) a kormány bérgyilkosa, akinek egy Dél-Afrikai küldetés teljesítése után el kell tűnnie a képből, így szerelmét, Annie-t barátja, Felix (Javier Bardem) gondjaira bízza.
Jim új életet kezd, de a múltat nem törölheti el, és amikor a kormány az ő életére tör, úgy dönt, hogy leszámol a múlttal, és nem csak kiteregeti a kormány szennyesét, de helyre is hozza azt, amit lehet.
A történet alapjául szolgáló regény Jean-Patrick Manchette kiváló alkotása, amit az tesz különlegessé, hogy nem kifejezetten a lövöldözésre meg a csihi-puhira koncentrál, hanem megpróbál a hagyományos akció színfalai mögé nézni, és arra keresi a választ, miért is dördülnek el a fegyverek az akciósztárok izmos kezei között.
A könyv nagyon komoly társadalomkritikát fogalmaz meg, a kongói háború pedig ehhez éppen elég, és súlyos kérdést tartogat, de ezt a film sajnos nem kifejezetten aknázza ki, és amolyan hollywoodi, leegyszerűsített verziót kapunk komoly mérlegelés vagy legalábbis elgondolkodás helyett.
Az akciójelenetekért ugyanakkor dicséret illeti a rendezőt, és persze a két színészóriás is sokat húz felfelé a filmen, nagy kár, hogy a mellékszereplők, akár Jim barátnője is csak amolyan kirakatfigurák, és fel sem merül igazán, hogy esetleg a női szereplőnek is van véleménye arról, hogy a szerelme titkos küldetések során gyilkolta a politika alakítóit, vagy hogy egy értékesebb porceláncsészeként adta át megőrzése egy jó barátjának, legalábbis az ő visszatéréséig.
A Gunman lehetett volna egy sokkal jobb film is, de még így is több kérdést vet fel a legtöbb lövöldözős-szirénázós szuperprodukciónál, és Sean Penn póló nélkül, indokolatlanul sokszor feltűnő felsőteste is legalább akkora pozitívum, mint amekkora rendezői klisé.