Hogyan várjuk így el a gyerekeinktől, hogy merjék beismerni a hibáikat? Nem lenne helyesebb, ha levennénk a következő generációról a “minden áron mindent tudnom kell” terhét, és megkönnyítenénk a világ jobbra fordulását azzal, hogy könnyebbé tesszük a hibák beismerését, és persze nagyvonalúbban bánunk a megbocsátással?
Nem hiszem, hogy van értelme megpróbálni hibamentes életre nevelni. Nem hiszem, hogy egy nagyobb hiszti után a bocsánatkérésre helyes reakció volna az, hogy “többé ne forduljon elő!”, mert hiszen elő fog fordulni. Életünk végéig fogunk hozni rossz döntéseket, és követünk majd el hibákat. Helyes arra törekedni, hogy a lehető legkevesebbet kövessük el, de ugyanilyen fontos azt is megtanulni, hogy mit tegyünk akkor, amikor elkövetünk egyet. És ki tanítsa ezt meg a gyerekeinknek, ha nem mi?
