Ha hosszú kapcsolatokról van szó, akkor az emberek többsége automatikusan összetartó erőnek hiszi az anyagiakat, a közös vállalkozást, vagy éppen az időközben érkezett utódokat. Tény és való, az életek egyre jobban összeszövődnek az évek múlásával, de egy új felmérés alapján messze nem ezek a tényezők számítanak a legerősebb visszatartó erőnek.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
1/3 Jobb egy rossz kapcsolat, mint a keserű magány?
Rengetegen maradnak benne a kevésbé jól üzemelő kapcsolatukban: már elhalványultak az érzelmek, nem erős a szerelem, esetleg olyan sebek okoznak állandó fájdalmat, amiket nem sikerült megbeszélni. Gyakori, hogy a felek azért ragadnak meg a legkevésbé sem harmonikus párkapcsolatukban, mert iszonyú lemondásokkal kellene számolniuk, ha elválnának. Van, akinek kifejezetten sokat le kellene adnia az életszínvonalából, és ezt a többség addig halasztja, amíg csak lehet.
Kívülről szemlélve egyáltalán nem helyes csak az anyagiak, vagy éppen az üzlet miatt megmaradni egy házasságban, de mindig könnyebb másokról ítélkezni és dönteni, mint a saját életünkről.
A szakértők azonban kíváncsiak voltak arra, vajon tényleg kizárólag a világi dolgok miatt ragadunk-e meg egy-egy rossz kapcsolatban, házasságban, vagy valami más is van-e a háttérben. Még ők is meglepődtek, amikor kiértékelték a beérkezett véleményeket!
2/3 Nem a saját jövőnk miatt aggódunk igazán
A Utah Egyetem kutatói ötszáz, szakításon gondolkozó férfit és nőt követtek figyelemmel nyolc héten keresztül. Ők mindannyian komoly kapcsolatot készültek lezárni a közeljövőben, és bár egyértelműen rágódtak az anyagiakon, valamint a családot érintő változásokon, legalább annyit agyaltak a leendő ex sorsán.
A kutatás alapján az derült ki, hogy minél inkább önállótlannak tartották a felek a partnerüket, annál jobban féltek meghozni ezt a nagy döntést.
Ezzel szemben azok az emberek, akik alapvetően függetlennek és erősnek tartották azt a partnert, akivel éppen szakítani készültek, kevésbé aggodalmaskodtak a jövőt illetően. A kissé önbizalom-hiányos, visszafogott partnerek miatt azonban lelkiismeret-furdalást éreztek a meghallgatott felek, sokat rágódtak azon, vajon hogyan boldogul majd egyedül, miként fogadja a szakítást, az új élet lehetőségét.
Az csak súlyosbította a helyzetet, ha a felek úgy érezték, a leendő ex jóval elkötelezettebb a párkapcsolat iránt és komolyabb érzéseket táplál, terveket szövöget.
Ez ugyancsak hátráltatta a végső szó kimondását, és további aggodalommal töltötte el a felmérésben résztvevőket.
Talán azt mondhatjuk, alapvetőnek kellene lennie, hogy szakítás esetén sem akarjuk megbántani azt, aki valaha az életünk szerves és aktív része volt. Éppen az lenne aggasztó, ha a kutatásból az derült volna ki, hogy az anyagiak sokkal többet számítanak a válásokat illetően, mint az érzelmek – ebből a szempontból tehát megnyugtató is lehet az eredmény.
A kutatás vezetői azonban elmondták, az emberek sokszor alábecsülik a partnerüket, jobban aggódnak a boldogulása, továbblépése miatt, mint kellene.
Ez részben lehet egyfajta önvédelmi mechanizmus is, hiszen sokkal jobbat tesz az egónknak, ha úgy érezzük, a másik elveszne nélkülünk, mintha kiderülne, valójában tökéletesen jól boldogul és harmonikusabb az élete, mint mellettünk volt. Szóval, végső soron továbbra is az a megválaszolatlan kérdés, hogy az exünk érzelmei, vagy a saját egónk motivál-e minket igazán, ha végül szakításra kerül a sor?