A másik dolog, ami felötlött bennem, hogy úgy látszik, nem is olyan könnyű dolog a rendezés a színészek számára, mint ahogyan azt talán elsőre gondolják. Számos színész és színésznő próbálkozott már meg a feladattal, több-kevesebb sikerrel. Én igyekeztem nektek egy szubjektív, kisebb listát készíteni azokról az alkotásokról, amik ebben a kategóriában a legjobban sikerültek, ezzel visszaadva a hitet, hogy igenis, lehet ezt jól is csinálni.
Ments meg, Uram!
Egyik személyes nagy kedvencem Tim Robbins 1995-ös rendezése, amely a készítés évében számos szakmai díjban, elismerésben részesült. A film rendezőjét többek között a legjobb rendezőnek járó Oscarra, feleségét, Susan Sarandont, pedig a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjra jelölték, aki haza is vihette a szobrocskát.
A történet a következő: adott egy gyilkos, Sean Penn, aki a börtönben várja halálbüntetését. Társával megerőszakolt egy kamaszlányt, majd brutális kegyetlenséggel megölte őt annak szerelmével együtt az erdőben. Olvass még a témában
A kivégzéséig nincs sok idő, a börtön fejesei pedig úgy döntenek, hogy a bevett szabályok alapján az lenne a helyénvaló, ha valamilyen módon rá lehetne venni a bűnöst vétkeinek elismerésére és megbánására.
Ehhez hívják segítségül a Susan Sarandon által alakított apácát, aki hihetetlen nyugalmával és lelki békéjével igyekszik az utolsó pillanatban megtéríteni a gyilkos elveszett lelkét.
A film tulajdonképpen kettejük, az apáca és a gyilkos kapcsolatáról, a megbocsátásról és az emberi nagyságról szól. Ritkán látni ennyire finom, érzékeny filmet, minden pillanata tökéletes.
