Még soha nem volt ennyire fárasztó anyának lenni

Még soha nem volt ennyire fárasztó anyának lenni

Címlap / Életmód / Család / Még soha nem volt ennyire fárasztó anyának lenni

„Evolúcióbiológusként nem minden világjárvánnyal összefüggő családi krízisre tudom a választ, egyet azonban biztosan állíthatok: fajként az ember látványosan rosszul van felszerelve ahhoz, hogy elszigetelten oldja meg a gyermeknevelést” – mondja a tudós a BBC-nek írt cikkében arról, miért élte meg sok szülő olyan nehezen, hogy az elmúlt hónapokban (lassan években) sokszor kizárólag a legszűkebb családjával lehetett összezárva, velük viszont állandóan.

Mert lássuk be: hiába mondtuk, hogy most lehet kihasználni az időt, hogy együtt legyünk, most van itt az alkalom arra, hogy igazán egymásra figyeljünk, szülőként minden igyekezetünk és legjobb szándékaink ellenére is sokszor borzasztó stresszes volt fenntartani a családi idillt, dolgozni és normálisnak is maradni.

Miért kimerítő a szülőség?

„Evolúciós szempontból nem meglepő, hogy sokan közülünk annyira levertnek éreztük magunkat” – mondja Raihani.

„Az elterjedt elképzelés ellenére, hogy a modern családi élet kicsi, független egységekből áll, a valóság az, hogy gyakran hasznunkra válna mások segítsége utódaink felneveléséhez. Az emberi történelem nagy részében a tágabb család tagjai nyújtottak segítséget. A mai iparosodott társadalmakban, ahol gyakoriak a kisebb családi egységek, a tanárok, bébiszitterek és más gondozók tették lehetővé számunkra, hogy megismételjük ezt az ősi támogató hálózatot.”

A gyermeknevelésnek ez az együttműködésen alapuló módja egyedülállóvá tesz bennünket a majmok között. Az úgynevezett „szövetkezeti tenyésztés” inkább hasonlít a látszólag távolabbi fajok, például a szurikáták, sőt a hangyák és a méhek életéhez – és ez döntő evolúciós előnyökkel járt, magyarázza a kutató.

Mi a helyzet a majmokkal?

A kooperatívan szaporodó fajok nagy családi csoportokban élnek, ahol az egyedek együtt nevelnek utódokat. Talán meglepő, hogy más majmok, például a csimpánzok nem így szülnek. Noha az emberek és a csimpánzok is összetett társadalmi csoportokban élnek, beleértve a rokonokat és a nem rokonokat, a közelebbi vizsgálat feltár néhány éles különbséget.

A csimpánz anyák egyedül nevelik fel csecsemőiket anélkül, hogy bárki mástól, vagy akár az apától jelentősebb segítséget kapnának. Ugyanez vonatkozik a gorillákra, az orangutánokra és a bonobokra. Ráadásul a nőstény majmok nem esnek át fiziológiás menopauzán, vagyis egész életükben termékenyek maradnak. Emiatt meglehetősen gyakori, hogy egy anya és egy lánya egyszerre neveli saját utódját. Ez korlátozza a majom nagymamák azon lehetőségét, hogy segítsenek unokáik gondozásában.

Jól látható különbségek

Mi emberek egyértelműen különbözünk. A Földön töltött időnk nagy részében az emberek nagycsaládos egységekben éltek, ahol az anyák sok más családtagtól is segítséget kaptak. Sok mai emberi társadalomban még mindig ez a helyzet. Az emberi apák gyakran részt vesznek az utódok nevelésében, bár az apai befektetés mértéke meglehetősen eltérő az egyes társadalmakban.

A csecsemők számos más rokontól is kapnak hozzájárulást, köztük idősebb testvérektől, nagynéniktől és nagybácsiktól, unokatestvérektől és természetesen nagyszülőktől. Még a kisgyermekek is létfontosságú szerepet játszhatnak a fiatalabbak fenntartásában és védelmében. Ilyen körülmények között a gyermekek gondozásának terhe nagyon ritkán hárul egyedül egy személyre.

bernardbodo/istockphoto.com

A lezárások hatása

A lezárások alatt azonban elszakadtunk támogató hálózatainktól: a nagyszülőktől, a nagynéniktől és a nagybácsiktól, de az iskoláktól, óvodáktól és játszócsoportoktól is, amelyek mind segítettek utánozni ősi emberi csoportstruktúráinkat.

Ha pedig ez nem lett volna elég, a szülőktől elvárták, hogy úgy álljanak helyt ezekben az újonnan elszigetelt kis egységekben, mintha az természetes volna – holott evolúciós szempontból ez teljesen szembe megy az ösztöneinkkel és az évmilliók során kialakult mintáinkkal. „Sokunk számára ez szinte lehetetlennek tűnt, és nem volt valódi magyarázat arra, hogy miért érzünk így” – mondja Raihani.

„Hiszen a mi nyugati családfelfogásunk olyan nagy hangsúlyt fektet az anyai gondoskodásra, és olyan keveset a többi családtag hozzájárulására. Az elvárás az volt, hogy az anyák és apák, vagy akár egyedül az anyák bőven elegendőek legyenek gondozóként.”

Mindez azonban evolúciós szempontból irreális elvárás, és, ha ez a magyarázat nem is segít a lezárások okozta stressz elviselésében, talán az a gondolat segíthet, hogy a kimerültség és a stressz teljesen normális, hiszen szó szerint olyan kihívásokkal kell most megbirkóznod szülőként, amire soha eddig nem volt berendezkedve az emberi társadalom.

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást