Mikor kezdődött a rajz iránti szereteted?
Amióta az eszemet tudom, imádok rajzolni. Már gyermekkoromban is csak a rajzolás kötött le, később pedig a művészet szerelmese lettem. Komolyabb szinten ezzel a középiskolás éveim vége felé kezdtem el foglalkozni, addigra viszont a rajzolás mellett már festettem is. Egy nap ráébredtem, hogy ez már nem csak egy egyszerű hobbi számomra. Ez volt az a pont, amitől kezdve teljesen új irányt vett az életem.
Hogyan tudtad fejleszteni a tehetséged? Vannak esetleg sajátos módszereid, amikből mások is tanulhatnak?
Eleinte interneten talált képekről másoltam portrékat, tárgyakat és mindent, ami megtetszett. Aztán pár éve eljutottam arra a pontra, hogy már nem szeretnék másolni, sokkal inkább a saját fejemből rajzolnék és festenék. Azért persze még ma is előfordul néha, hogy ha egy kép nagyon megtetszik, akkor megpróbálkozom vele. Annyi trükköm van csak, hogy ha egy rajzzal vagy festménnyel elkészülök, akkor a tükörben szoktam megnézni az arányokat. Nagyon jó módszer!
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




