A halálról beszélni sosem egyszerű, még akkor sem, ha szülőként tudjuk: a tabusításnál bármi jobb. Halottak napja környékén sok családban újra előkerül a hiány és az emlékezés kérdése, és bár a gyerekek általában természetes kíváncsisággal közelítenek a témához, a felnőttek sokszor zavarba jönnek.
Pedig van egy varázslatos módja annak, hogy közösen fedezzétek fel, mit jelent emlékezni és örökké szeretni – ez pedig nem más, mint egy filmest a Coco című mesével. Ez a Pixar-alkotás nem véletlenül vált világszerte szülők, gyerekpszichológusok és pedagógusok kedvencévé: olyan mély és szelíd módon segít beszélni a halálról, ahogyan azt talán egyik mese sem tette korábban.
A történet középpontjában Miguel, egy mexikói kisfiú áll, aki arról álmodik, hogy egyszer híres zenész lesz – csakhogy ezt a szakmát családja generációk óta megveti. Egy régi sérelem miatt a zene szinte tiltott dolognak számít náluk, és mindenkitől elvárják, hogy hű maradjon ehhez a hol kimondott, hol kimondatlan hagyományhoz. Olvass még a témában
Miguel azonban nem tudja elfojtani a benne égő vágyat, és egy különös fordulat során eljut a Halottak földjére, ahol találkozik múltbeli rokonaival, szembesül régi titkokkal, és azzal, mit is jelent igazán a családi örökség. Ahogy kibontakozik a történet, ráébredünk, hogy a mese nemcsak a halálról szól, hanem arról is, hogyan hatnak ránk a generációkon át öröklődő minták, fájdalmak és elhallgatások.
