Sokszor csalódnak is
Az Y generáció esetében sokan nem kapuzárási, hanem kapunyitási pánikról beszélnek. Ott állnak a felnőttkor küszöbén és fogalmuk sincs, merre induljanak – nem is csoda, ha nincs pénzük, amivel gazdálkodhatnának, biztos jövőképük pedig nem is dereng. Ezt a dilemmát gyakran nem érti meg az előző generáció (tehát saját szüleik), hiszen számukra a tanulás, a fizetés és a munkahely is egy-egy kiszámítható, tervezhető kérdés volt.
Igaz, hogy szüleinket még nem nevelték ennyire „burokban”, azaz több minden látható volt számukra a valódi világból.
Az Y generációt és a még fiatalabbakat sokszor a széltől is óvni próbálták, próbáljuk. Ennek köszönhetően aztán a mai felnőttek gyakran azzal szembesülnek, hogy mégsem ők a legjobbak mindenben és távolról sem a legszebbek, vagy éppen legsikeresebbek – pedig egész gyerekkorukban ezt hitték.
Ezt a tényt pedig nem könnyű feldolgozni és ugyancsak elősegíti a depresszió, vagy a szorongásos problémák kialakulását. A nyomás nagy a teljesítésre vonatkozóan, miközben a lehetőségek rendkívül szűkek pénz nélkül. Eközben mindenhonnan ömlik ránk, hogy minden csak tőlünk függ, bármire képesek vagyunk, ha eléggé akarjuk – még egy ok a csalódásra. Olvass még a témában
Sokszor nem könnyű manapság fiatal felnőttnek lenni, ellenben igazán könnyű belekerülni egy olyan körforgásba, amiből nagyon nehéz kimászni. Az Y generáció tagjai gyakran túlhajtják magukat és még így sem érnek el eredményeket. Vagy, ha elérnek, akkor esélyes, hogy jóval idő előtt kiégnek, és azzal szembesülnek, hogy a megszerzett egzisztenciára ráment a magánéletük és egyúttal a fiatalságuk.
Nem véletlen, hogy a generáció egyik kulcskérdése az, mégis hogyan lehet összeegyeztetni a családot és a karriert, és ha ez véletlenül sikerül is, akkor hol vagyok én? Hol vannak a vágyaim, hol az önismeretem, egyáltalán ki vagyok, és miért vagyok itt?
Az Y generáció talán jobban keresi a boldogságot, mint bármelyik korábbi generáció. Egyrészt lehetőségük van erre, illetve erős nyomást éreznek rá, másrészt viszont azt tapasztalják, bármit tesznek, az sosem lehet elég, az életük valamely területe bizonyosan sérülni fog.
