Éppen ezért számomra a névváltoztatás soha nem tűnt vonzónak. Nem az egység ellen voltam, nem a házasság szimbólumát utasítottam el – egyszerűen csak nem akartam feladni azt az identitást, amelyet addig évtizedek alatt felépítettem. Nekem a házasság nem azt jelentette, hogy két ember eggyé válik, hanem azt, hogy két önálló, teljes ember dönt úgy, hogy közös úton indul tovább.
Amikor elhatároztam, hogy nem szeretném megváltoztatni a nevem, természetesen megkérdeztem a vőlegényemet, ő mit gondol erről. Őszintén szólva nem tudom, mit tettem volna, ha azt mondja, neki nagyon sokat jelentene, hogy felvegyem az ő nevét. Lehet, hogy hosszasan győzködnünk kellett volna egymást. De nem így történt. Megkönnyebbülve hallottam, hogy számára ez teljesen lényegtelen kérdés. Nem érezte úgy, hogy a házasságom komolyságát a vezetéknevem határozza meg. Nem várta el, hogy áldozatot hozzak azért, hogy „bizonyítsam” a szándékaimat.
Így aztán a nevem megmaradt. Megtartottam azt, amin addig majdnem harminc évet leéltem. A nevet, ami összeköt a gyerekkorommal, a családommal, a munkámmal, a barátaimmal – mindennel, ami én vagyok. És szeretném, ha ez a név kísérne tovább életem végéig. Olvass még a témában
„Ha nekem van hobbim: rossz anya vagyok, de ha a férjemnek, akkor ő a szenvedélyének él” – Kettős mérce a nemek között
„Szexuális étvágy, pénz és hűtlenség” – ez a 6 leggyakoribb válóok a terapeuták szerint
„A feleségem sosem ismeri el, ha nem volt igaza” – A gyakori panasz, amit a férfiaktól hallok terapeutaként
Várni a tökéletes pillanatra vagy bízni a sorsban? Hiányzik egy négylábú családtag itthonról
Közös családot alkotni lehet valakivel anélkül is, hogy közös lenne a nevünk.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
