Éppen ezért számomra a névváltoztatás soha nem tűnt vonzónak. Nem az egység ellen voltam, nem a házasság szimbólumát utasítottam el – egyszerűen csak nem akartam feladni azt az identitást, amelyet addig évtizedek alatt felépítettem. Nekem a házasság nem azt jelentette, hogy két ember eggyé válik, hanem azt, hogy két önálló, teljes ember dönt úgy, hogy közös úton indul tovább.
Amikor elhatároztam, hogy nem szeretném megváltoztatni a nevem, természetesen megkérdeztem a vőlegényemet, ő mit gondol erről. Őszintén szólva nem tudom, mit tettem volna, ha azt mondja, neki nagyon sokat jelentene, hogy felvegyem az ő nevét. Lehet, hogy hosszasan győzködnünk kellett volna egymást. De nem így történt. Megkönnyebbülve hallottam, hogy számára ez teljesen lényegtelen kérdés. Nem érezte úgy, hogy a házasságom komolyságát a vezetéknevem határozza meg. Nem várta el, hogy áldozatot hozzak azért, hogy „bizonyítsam” a szándékaimat.
Így aztán a nevem megmaradt. Megtartottam azt, amin addig majdnem harminc évet leéltem. A nevet, ami összeköt a gyerekkorommal, a családommal, a munkámmal, a barátaimmal – mindennel, ami én vagyok. És szeretném, ha ez a név kísérne tovább életem végéig. Olvass még a témában
„Meccset nézett az apja halotti torán” – Így szerettem ki a páromból
6 csillagjegy, akinek karmikus szerelmet hozhat a júniusi napforduló
„Öregkorunkban minden lecsendesül, és ebben a csendben fülsiketítővé válik a rossz házasság.” – A boldogtalan házasság ára időskorban
„Végre tényleg megérkeztünk egymáshoz” – Ezért volt életem legjobb döntése a második esély
Közös családot alkotni lehet valakivel anélkül is, hogy közös lenne a nevünk.
