Az állatvédelem nem (kizárólag) ott kezdődik, hogy szereted a kutyádat
Etikai, állatvédelmi kérdés is, hogyan jutunk a tejhez. E fölött sokan szemet hunynak, vagy csak információhiányból eredően nincsenek tisztában azzal, miként kerül a tej és a sokféle tejtermék az asztalunkra. Sokan abba sem gondoltak idáig bele, de a tej tulajdonképpen anyatej. Az anyaállat termeli a borjának, gidájának, kölykének. Kistermelői, ősgazdálkodói körülmények között – többnyire – a tejhez való hozzájutás úgy néz ki, hogy természetes körülmények között megfogan az utód, az anyaállat leellik, majd elkezdi szoptatni.
A gazda emellett rendszeresen feji, így az anya minduntalan több és több tejet termel. Pontosan úgy, ahogy ebben az esetben az ember teste is reagál az extra igényre. A gazdák nem fejnek annyit, hogy az utódnak ne maradjon, hiszen nem érdekük, hogy egy állat is elpusztuljon. Bőséges tehát a tejhozam, több, mint ami az utódnak kell, így az ember is hozzájut a tejhez egy bizonyos ideig. Ez sokak számára elfogadható, függetlenül attól, hogy minden bizonnyal undorodnánk attól, ha egy ember, vagy akár csak egy kutya, sertés stb. anyatejét kellene meginnunk. Érdekes módon bizonyos állatoknál ezt mégis teljesen természetesnek vesszük.
