Alig 200 fős népességével Európa legkisebb népcsoportja azért küzd, hogy megóvja nyelvét és kultúráját a kihalástól.
Livónia a mai Észtország és Lettország területének történelmi neve, sokáig azonban csak a Riga-öbölben élő lív nép földjét nevezték így. A Wikipédia szerint a lív nemzetség mára kihalt – anyanyelvi beszélője valóban nincs már. Egy maréknyi, Lettországban élő ember azonban ma is büszke livóniai gyökereire, és a lív nemzetség tagjának vallja magát, noha a nyelvet már csak második nyelvként, és úgy is rendkívül kevesen beszélik.
A lett nyelvtől eltérően, amely indoeurópai nyelv, a lív a finnugor nyelvek csoportjába tartozik, amelyek nagy részét etnikai kisebbségek beszélik a mai Oroszországban. Saját „országa” csak a finn, az észt és a magyar nyelvnek van. A nyelvcsaládba tartozó többi nyelvhez hasonlóan a livóniai nyelvtana sem éppen egyszerű: 17 eset van; a főneveknek nincs nemük; és nincs jövő idő.
Európa legkisebb etnikai kisebbsége
A livóniaiak számát ma körülbelül 200-ra teszik, így ők alkotják Európa legkisebb etnikai kisebbségét. De ez nem mindig volt így. Ez a finnugor halásznemzet évszázadokon át virágzott Lettország távoli nyugati partjain. A középkorban akár 30 000 ember is beszélte a nyelvet. A livóniak gondosan őrizték megkülönböztetett örökségüket, amikor a régió német kézről orosz kézre került, és végül a 20. század elején egy független lett köztársaság részévé vált.
De a háborús évek és a szovjet megszállás későbbi évtizedei kemény elnyomásokat, kivégzéseket és deportálásokat hoztak a lettek és a livóniak számára egyaránt. Sztálin számára bárki, aki erős nemzeti identitástudattal bírt, fenyegetést jelentett, és amikor a nácik 1944-ben visszavonultak, a livóniaiak egy újabb terrorral találták szemben magukat.
Mire Lettország 1991-ben visszanyerte függetlenségét, a livóniai közösség darabjaira hullott, és a lettekkel folytatott házasságok során a nyelvhasználat is visszaszorult. Grizelda Kristiņa, a livóniai nyelv utolsó valódi anyanyelvű beszélője 2013-ban halt meg.
Így csak néhány maroknyi livóniai maradt, akik képesek voltak kommunikálni a nyelven. A megszállás alatt a szülők túlságosan féltek a kisebbségi nyelvet használni a gyermekeikkel, így mindössze 50 év alatt az addig féltve őrzött hagyaték szinte teljesen odaveszett.
A nyelvet szeretnék megmenteni
Jelenleg is vannak törekvések a nyelv megmentésére. A népzene például fontos szerepet játszik ebben, most is éppen szervezés alatt áll egy zenei fesztivál. Egyre több nyelvtanfolyamot és kulturális eseményt is szerveznek, részben EU-s támogatást, részben a származásukra büszke és lelkes lív önkéntesek forrásait felhasználva.
„Mivel ezt a nyelvet kisgyerekként hallottam, az emlékezetemben vagy az agyamban van” – magyarázta a BBC-nek az egyik résztvevő, miért kezdett a lív tanfolyamra járni. „
Boldoggá vagy büszkévé tesz, hogy megérthetem, ha valaki beszél. Amikor együtt énekelünk, ez a legmegindítóbb érzés.”
A livóniai kultúra feltámasztása után tehát egyre nagyobb az érdeklődés. Azt azonban egyelőre senki nem tudja, hogy a jövő idő nélküli nyelvnek vajon lehet-e jövője egy olyan világban, ahol a kisebbségek nyelvei egyre gyorsabban tűnnek el.