Néhány szó a zongorázásról
Futamokkal, skálázással bemelegíteni. Külön kézzel, két kézzel gyakorolni, a bonyolultabb részeket kiemelni, figyelni a kéz és hát tartására, még a második, gyakorlással eltöltött óra után is. Figyelni az ujjrendre. Tartani a ritmust bármi áron. Lelket adni a dinamikával.
Akkordoknál ügyelni, hogy az egyszerre leütött hangok egyikének erőssége se „lógjon ki”. Soha. A dinamikában ügyelni a felépítettségre, azt mindig betartani. És miután szó szerint ezerszer eljátszottad a darabot, egyszer csak elkezdesz az általad felépített darabban benne élni.
A tehetség smafu, aki erre adja a fejét, annak mind akad belőle, tehát a zongorázás maga a kitartás. Nincs lehetetlen, csak te vagy gyenge, ha nem sikerül. Mindezt pedig élvezni kell tudni… vagy elbuksz. Olvass még a témában
Fischer Annie, az erő
A korabeli felvételeken érdemes megnézni azt, ahogyan bemegy a színpadra, megáll a zongora mellett, megérintve azt – a nadírt. Mintha a világon egyedül a zongora érintése adna neki biztonságot.
