Egyéb

Egy elpusztíthatatlan nő naplója 6. rész – Anyák napja

Egy elpusztíthatatlan nő naplója 6. rész – Anyák napja

Igenis anyám! – hangzott el annak idején legnagyobb, nyolc éves gyermekem szájából ez a mondat, amikor egyedülálló nőként próbálkoztam a három gyerek kordában tartásával…

Igenis anyám! – hangzott el annak idején legnagyobb, nyolc éves gyermekem szájából ez a mondat, amikor egyedülálló nőként próbálkoztam a három gyerek kordában tartásával és tisztességes ellátásával. Na, az volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy kicsit vissza kell vennem az arcomból, mint tekintélyelvűségen alapuló nevelést valló élharcos. Akkor eldöntöttem, hogy laza mami leszek, ami viszont azt eredményezte, hogy sok kapitális hibát vétettem, mint anya.

A fene nagy szabadelvűségnek az lett a következménye, hogy kamaszként mindhárom gyerekem beköltözött apjuk üresen álló lakásába, ami ettől a pillanattól fogva ultramodern árvaházként működött. Menetrend szerint végig szimatolom őket, de eddig még nem büdösödtek meg, így viszonylag nyugodt vagyok. Mariska néni, egy kedves hölgy főz rájuk, igen jól, így az összes környékbeli, más alomba tartozó kamasz is ebben a lakásban kosztol. A lépcsőházban kamaszfalkák jönnek-mennek, előfordult már ablakon kihányós buli is, ami mély nyomot hagyott a három emelettel alább lakók lelkében.

Ezektől az apróságoktól minden szomszéd lépten-nyomon kiborul és megállítanak, hogy lépjek a tettek mezejére. Egyik pedagógus szomszéd például azt mondta, hogy érettségiztető vizsgabiztos lévén minden vágya az, hogy a kezei közé kerüljenek gyerekeim. Valahogy nem tudtam felháborodni csak egyetérteni, és mélyen elgondolkoztam azon, hogy kell-e nekem újabb gyerek, a klimax előtti pánik hatására. Ám a helyzet az, hogy nem szükséges szülni ahhoz, hogy gyereked legyen. Elég csak a neten pasiznod.    Beleszaladtam egy fickóba, aki egy bamba nagy Audival és két doboz bon-bonnal érkezett a randira. Már akkor tudtam, hogy szép estém lesz. A bon-bonok miatt, mert pont a két kedvencemet hozta. A három órás randi alatt kicsit úgy éreztem magam, mintha anyák napja lenne, mert nem csak hogy csokit kaptam, hanem fiatalabb is volt nálam. Az agya meg végképp. Agykapacitása még 16 éves fiamat sem érte utol. Kezdtem elgondolkodni, hogy megér-e két doboz bon-bont a vele eltöltött idő, amikor megkérdezte alig két órás ismeretség és egy igen hirtelen témaváltás után, hogy minden pózt szeretek-e a szexben. Majdnem felröhögtem, de az utolsó pillanatban, illemből, inkább úgy döntöttem, hogy lefojtom a köldökömből felszakadó nyerítőhullámot egy bon-bonnal. Bár nem hagytam megcsókolni magam az istenért sem, a bon-bonokat hazavihettem. Persze a választ sosem kapta meg a kérdésére.
  Ezek után meg kellett volna gondolnom kétszer is, hogy kell-e nekem fiatalabb pasi, de úgy tűnik, olyan vagyok, mint a kis elefánt, nehezen tanulok. Kellett. Persze a kezdeti katolikus romantika – mármint, hogy csak az esküvő után szexelünk -, a keringőzés a Holdfénynél című fejezet után jöttek a hétköznapok, így a szex már zavaró hiányállapotként jelentkezett, koncentrációs zavarokkal, nem pedig romantikus álomként. Akkor kezdtem gyanakodni gyermeki mivoltjára, amikor inkább magába fagyasztotta a szart januárban, de nem vett fel sapkát, hiúságból.

Az első kijózanító döbbenet akkor volt, amikor ráeszméltem, hogy a viking világvége napján fogok életemben először repülni, és eme pánikomat elpanaszoltam neki, lelki erőt várva tőle. Jött komoly reakció: Jó, hogy mondod ezt a világvége dolgot… akkor elmegyek előtte gyónni. Azt hittem vicc, úgyhogy felröhögtem, hiszen minden más férfi röviden csak ennyit kérdezett volna a világ vége pánik hatására: Hol a koton és a sör? De nem, ez a válasz nem volt vicc. A randik számát illetőleg is gyérül állunk, heti három találka, szigorúan, nem itt alvósan. Mindez egy, azaz egynegyed éve. Lassan ott tartok, hogy imádom etetni, oktatni, imádok a régi időkről mesélni neki, segítek neki gondolkozni, épp csak anyatejjel nem szolgálhatok. Tehát feléledt bennem az anyaüzemmód…
  Egyszóval, itt állok anyák napja előtt, és nem tudom, hogy valójában hány gyerekem van. Tudom, hogy nem a ,,romlottság”, a szex az, ami valakit felnőtté tesz. Mégis úgy érzem, hogy ez kicsivel több, mint a parancsolatok megtartása. Ez megfelelési kényszer, ami abból adódik, hogy ne kelljen esetleges emberi, hibás döntései kapcsán elszenvednie a felelősséget. Ez pedig gyermeki tulajdonság.
  Helyzet van, mégpedig nagy. Sok a gyerek körülöttem, mind különböző korú, és mind elvárják tőlem, hogy felnőttként tekinthessenek rám. A másik probléma az, hogy nagy szükségem lenne egy férfira, aki mellett megpihenhetek esténként, aki segít a felelősség terhét cipelni, és hogy ,,mission impossible” legyen a dolog, a lelkem szereti, annak minden nyűgével, annyira, hogy elfelejtsem Sam-et. És hogy ki valójában Sam, és miért érzem úgy, ha rá gondolok, mintha botmixerrel akarnának agyműtétet végezni rajtam, arról majd legközelebb…

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást