Így fogja túlélni az élő karácsonyfád az ünnepeket

Így fogja túlélni az élő karácsonyfád az ünnepeket

Címlap / Otthon / Dekor / Így fogja túlélni az élő karácsonyfád az ünnepeket

Az élő karácsonyfa tudatos és környezetbarát választás lehet, de csak akkor, ha életben tudod tartani – mi kell ehhez?

Mi négy éve döntöttünk úgy, hogy vásárolunk egy jó minőségű, termetes műfenyőt. Egyszerűen nem akartunk minden karácsonykor több mint 10 000 forintot költeni csak a fára – márpedig a nagyobb fákat már akkor is borsos áron lehetett beszerezni. Mivel nálunk meglehetősen nagy a belmagasság, asztalra pedig nem igazán tudtuk tenni a fát, nem adódott más alternatíva.

Azóta se bántuk meg, viszont az biztos, hogy kell hely a tároláshoz, és legalább 20 évig szükséges használni a fát ahhoz, hogy károsanyag-kibocsátás szempontjából ugyanott legyünk, mintha minden évben vágott fenyőt vettünk volna. Éppen ezért nem szabad spórolni a műfenyő minőségén, ha vásárláson töritek a fejeteket!

Nagyon szimpatikus megoldás az is, amikor valaki élő fenyőt vásárol, és azt díszíti fel. Különösen kedves a szívemnek a minimalista stílus, ezért el tudom képzelni, hogy majd amikor már csak kettőnknek díszítjük a fát, akkor mi is földlabdás fenyőt veszünk és skandináv stílusban, egyszerűen egy égősorral dekoráljuk.

Mire figyelj, ha te már idén is élő fenyőt fogsz vásárolni?

Már a vásárlás során oda kell figyelned néhány fontos dologra. Lényeges, hogy olyan fát vegyél, ami illeszkedik az éghajlatunkhoz, tehát jól érzi magát nálunk, alkalmazkodni képes a melegedő hőmérséklethez. Bár a legtöbb fenyő nem kényes, nem bírják pl. a nagy hőséget. Még a legszívósabb és legegészségesebb fák is nehezen tudnak növekedni, ha túl nedves vagy éppen túl meleg területre ülteted őket, ezért a megfelelő fajta kiválasztása elengedhetetlen a későbbi sikerhez. 

Nagyon lényeges az is, hogy előre utánajárj, mekkora lesz a fa. Nálunk két, hatalmas, közel ötvenéves ezüstfenyő áll az udvaron. Csodaszépek, rengeteg árnyékot adnak, felfogják a por és a zaj egy részét, de sosem lesz olyan szép alattuk a fű, mint az udvar többi részén. Nem is beszélve az irdatlan mennyiségű toboz- és tűhegyről…

De nem kell messze mennünk a meggondolatlan ültetésekért: költözésünkkor a szomszédunk – nagy szívfájdalmunkra – kénytelen volt vagy öt fát kivágni a saját udvarán, mert olyan közel ültette őket a házunkhoz, hogy nem lehetett leszigetelni a falunkat. A fenyők, ha jól érzik magukat, gyorsan nőnek és terebélyesek lehetnek, ezt bizony bele kell kalkulálni az ültetésbe (vagy érdemes előre érdekelődni, ki fogadná örömmel a fát a saját telkén, ha nálatok nincs hely).

Benti, vagy kinti?

A cserepes karácsonyfát értelemszerűen cserépben tarthatod, az ünnepek után kiköltöztetheted a szabadba, majd minden évben beviheted. Ez jóval nagyobb odafigyelést igényel részedről, mint a karácsony után kiültetett fenyő. A szezonálisan benn tartott fa gyorsabban kiszárad, megviselheti a hőmérsékletingadozás és természetesen növekedni sem fog úgy, mint kiültetett társa. Ha nem nagyon van másra lehetőséged, vagy mindenképpen a cserepes változatot preferálod, akkor érdemes lehet megfontolnod egy szobafenyő megvásárlását, amit egész évben a lakásban, vagy legfeljebb nyáron a teraszon tartanál. 

Hagyd, hogy a fád akklimatizálódjon!

Akár cserében tartott, saját, vagy éppen frissen vásárolt, földlabdás fenyőt veszel, fontos, hogy fokozatosan szoktasd a fát a szoba hőmérsékletéhez. Ehhez a legjobb, ha először szélvédett helyre viszed, majd fűtetlen helyiségben, pl. a pincében tartod, és csak ezután kerül be a lakásba – akkor sem a radiátor mellé. Fontos, hogy folyamatosan öntözd a fát, de soha ne öntözd túl, valamint állandóan érje a fény.

Óvatosan bánj vele!

Természetesen a fenyőfát megviseli a durvaság, könnyen eltörhet az ága, ha eldől, ha nem megfelelően dekoráljátok. A nehéz díszek nem praktikusak, hiszen lehúzzák az ágakat, míg a régebbi, izzólámpás fénysorok akár meg is égethetik a fa tűleveleit, ágait. 

Karolina Grabowska/pexels.com

Az ünnepek után

Az élő karácsonyfa zárt térben tartásának általános irányelve az, hogy legfeljebb 7-10 napra szóljon a feldíszítése. Éppúgy kell visszatenni a szabadba, ahogy bevitted: a szobából először a védett helyre kerüljön és csak utána a friss levegőre. Nyilván, ez alól kivétel lehet, ha (sajnos már azt mondhatjuk, szokásosan) hasonló időjárási körülmények uralkodnak kinn, mint a lakásban.

Bár ez is inkább csak a nappali hőmérsékletre igaz, ezért a szoktatás alatt, éjszakára akkor is védett helyre kell vinned a fát, ha napközben meleg van. A fát természetesen csak akkor tudod kiültetni, ha nem fagyott a talaj. Ekkor szükséges jól mulcsolnod a területet, így a gyökerek védve lesznek a hidegtől és a kiszáradástól. 

VIDEO Ők a legkedvesebb és egyben legszebb csillagjegyek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!