Téged is foglalkoztatott már, hogy mi is pontosan az elme és hol lehet valójában? Azt már elég biztosan tudjuk, hogy az agy egy rendkívül fontos szervünk, mert ő tartja kézben a dolgokat fizikálisan. Az egész szervezetünk irányításának és fenntartásának szálai futnak össze hozzá. Az agy a fizikai testhez tartozik, hiszen általában a központi idegrendszert egyik részét értjük alatta. Az is nyilvánvaló, hogy az elme és az agy nem lehet azonos, talán még ugyanott sem. Az elme egy elvont fogalom, aminek a helyéről korábban keveseknek lehetett információjuk, inkább csak találgattunk, míg végül felfedte kilétét, így már térképünk is van hozzá.
Egy buddhista szerzetes gondolatai az elméről
Remélem az első kérdésemre igennel válaszoltál, és még itt vagy. Bevallom, én már morfondíroztam az elmével kapcsolatban, és talán könnyebb lenne azt meghatározni, hogy mi nem az, de azért megsejthető belőle valami, ha kitartóan figyelünk. Mindjárt megosztom veled, hogy én milyennek képzeltem el, de most következzen egy rövid szösszenet, hogyan vélekednek róla a buddhisták.
„Általában úgy gondoljuk, hogy az elme és a világ egymástól függetlenül létezik. Ha valaki megkérdezné, hol van az elménk, legtöbben vagy a fejükre mutatnának, vagy a szívük felé, de semmi esetre sem egy fa vagy az égbolt irányába. Egyértelmű határvonalat húzunk a között, mi zajlik az elménkben, és mi történik a környezetünkben. A határtalan külső világhoz képest az elme, amely az emberi testben lakozik, aprónak, sérülékenynek vagy akár erőtlennek tűnhet. Buddha tanításai szerint azonban az elme és a világ közötti határvonal igen keskeny, átjárható, és végső soron csupán látszólagos.”
Haemin Sunim ezt követően tolmácsolja egy barátja történetét, aki egy átépítést felügyelt, és közben minden részletre ügyelnie kellett: milyen anyagokkal, mintákkal, milyen költségvetéssel dolgozzanak. Az apáca teljes figyelemmel és gondossággal végezte a rábízott feladatot, és közben ezt a megfigyelést tette:
„Amikor elérkezett az idő, hogy cserepek kerüljenek a tetőre, mindenhol cserepeket láttam, amerre jártam. […] Amikor a padlón dolgoztunk, csakis padlóburkolatokat láttam magam körül. […] Hirtelen rádöbbentem, hogy amikor a világot szemléljük, csak egy töredékét látjuk: azt, ami foglalkoztat minket. ”
„Az a világ, amit látunk, nem az egész univerzum, csupán egy korlátozott része, ami felkeltette az elme érdeklődését.”
Saját agyalásom az elméről
Én az elmét a gondolatok és érzelmek lakhelyének, illetve ideiglenes tartózkodási helyének képzeltem. Azért lakhely, mert eléggé ragaszkodni tudunk bizonyos gondolatokhoz, és akkor azok jó időre befészkelik magukat az elménkbe és a hétköznapjainkba. Ideiglenes tároló, mert folyamatos benne az áramlás, gondolatok jönnek és mennek, az egyikre ügyet sem vetünk és hagyjuk tova úszni, míg mások elidőznek egy darabig.
Mégha megfoghatatlan is, sosem gondoltam, hogy a testünkbe lenne bezárva, inkább olyannak éreztem, mint egy láthatatlan, anyagtalan felhőszerűséget. Szerintem az elme a kapcsolódási pont köztünk és a Felsőbb között. Állandó változásban, mozgásban levő tér. Oda érkeznek a sugallatok, az ihletek, ott születnek az ötletek, a tervek, onnan indulnak útjukra a fohászok, a kérések, a vágyak.
A test az elmében
Létezik egy határozottan izgalmas felfedezés a témában, eszerint lényegében a test foglal helyet az elmében és nem fordítva. A biomező-anatómia hipotézis szerint van egy energiamező a fizikai testtől másfél-két méterre, és ebben a tórusz formájú biomezőben találhatók meg az emlékeink lenyomatai születésünktől fogva. Minden tapasztalásról, érzelemről, traumáról, fájdalomról, szenvedésről őrzünk benne lenyomatot energia formájában.
A különböző érzelmeknek egyedi karaktere, formája és helye van a mezőn belül. A biomezőnk tárolja tehát életünk érzelmi történelmét, az élettapasztalataink, lelkiállapotaink információit. Sőt, még ennél is többet tartalmaz, megtalálhatók benne azon tapasztalatok is, amelyeket az őseink éltek át és hagytak ránk. Ez magyarázat lehet arra, ha furán érzed magad, vagy valamire egyszerűen nem találsz magyarázatot. Mintha az, ami veled vagy benned van, valójában nem teljesen hozzád tartozó lenne. Eszerint soha senki sem indul tiszta lappal.
Szakadások és törések
Az érzelmeket a szívhez szoktuk kapcsolni, de ez inkább képletes, mivel a heves érzelmek átélésekor a szív fokozott érintettségét észleljük: kitágul, összehúzódik, összefacsarodik, néha egyszerűen azt érezzük, mintha szó szerint megszakadna vagy darabokra hullana. Amikor hatalmas fájdalmat élünk át, szinte széthasad, legalábbis teljesen így érzékeljük. Amikor elveszítünk valakit, azt érezzük, mintha belőlünk is kiszakadna valami.
Nagyon úgy tűnik, hogy ez nem csak egy homályos érzés, hanem tényleg letörik a lényünkből ilyenkor egy- egy darab és kívülre kerül a biomezőbe.
Sokkhatás vagy traumatikus események hatására is kiszakad belőlünk egy rész, mert próbáljuk tagadni, elfelejteni, tudomást sem venni róla. Ezek a darabjaink aztán ott fognak tartózkodni a mezőben. Hiába vannak oly közel hozzánk, mégis gyakorlatilag elérhetetlenek, „használhatatlanok”, hiszen csapdába estek. Maguktól képtelenek visszatérni hozzánk, és ez azt jelenti, hogy egyre több erőnk veszik el. Ahogy egyre több részünk kerül kívülre, egyre inkább elveszítjük magunkat.
Az energiának, aminek a testben kellene keringenie, kikerül a biomezőbe, és ez fizikailag erőtlenségben nyilvánul meg, kimerültebbek leszünk. Vissza kell hívnunk ezeket, hogy helyreállítsuk az egységet és megnöveljük az életenergiánkat. A biomező- hangolás során az életerőt visszajuttatják a testbe, de az emlékek ezzel nem szűnnek meg létezni, csupán elveszítik érzelmi töltésüket és a jelent befolyásoló hatásukat.
Ez a csodálatos felfedezés közelebb viszi az embert önmaga megértéséhez, és segítheti a gyógyulását.