Elfelejtve – Napi 1perces

Elfelejtve – Napi 1perces

Címlap / Egyéb / Elfelejtve – Napi 1perces

A reggeli friss levegő akadály nélkül áramlott be a sarkig nyitott ablakokon – szerencsére, mert másképp nem lehetett volna elviselni a zsúfolásig tömött váróterem levegőjét.

A reggeli friss levegő akadály nélkül áramlott be a sarkig nyitott ablakokon – szerencsére, mert másképp nem lehetett volna elviselni a zsúfolásig tömött váróterem levegőjét.

– Na, Mamikám! Ideértünk. Nemsokára be fogják ide a vizsgálóba vinni. Addig várjon türelemmel – gördítette be a váróterembe a tolókocsis idős asszonyt a „Betegszállító szolgálat” feliratot a pólója hátán viselő nagydarab férfi.

– Most itt fog hagyni egyedül? – nyújtotta remegő ráncos kezeit utána az asszony. – De én…

– Semmi de, Mamika! Nekem még ezerfele kell mennem, de amíg visszajövök, idehúzom az ablak elé, legalább kap egy kis levegőt.

– De én nem érzem jól magam… – folytatta az idős nő, és megpróbálta zsebkendőjével letörölni a homlokán végiggördülő izzadtságcseppeket. – Én nem akartam idejönni, csak doktor úr erősködött, hogy ki kell vizsgáltatni magam – mormolta csak úgy maga elé. – Mit akarhatnék én már 80 évesen? Éltem én már eleget. Még hogy kezelést írassak fel! Nem tudom én azt kifizetni. Alig kapok valami kis nyugdíjat… 

Senki sem figyelt rá.

A déli nap sugarai égették a karját. Képtelen volt megmozdítani a tolószék kerekeit, de kiszállni sem tudott, mert folyton visszahuppant.

A botja markolatát szorongatta erővel.

– Mi lesz már? Engem elfelejtettek? – dobolni kezdett a padlón. Először halkan, majd egyre hangosabban verte a járólapot, hátha felfigyel rá valaki.

– Kérem! Meddig várjak még itt? Melegem van! Szomjas vagyok – kiabálta magából kikelve.

Kivágódott a vizsgáló ajtaja – középkorú agyonfestett asszisztensnő lépett ki rajta.

– Mit hisztériázik itt nekem?! A doktor úr még nem ért át az osztályról. Várjon türelemmel, úgy, mint más – rivallt rá határozottan, majd becsukta maga mögött az ajtót.

A délutános takarítónő gyakorlott mozdulatokkal seperte össze a felgyülemlett port. Fertőtlenítőszeres ruhával áttörölte a székeket, a kilincseket, majd útnak indult a felmosóval.

– Katikám! Nem láttál itt egy 80 év körüli nénit tolókocsival? – dübörgött be a váróterembe a tagbaszakadt férfi.

– Ja! Azt a botos matrónát keresed, aki akkora patáliát csapott délután háromkor, hogy zengett az egész kórház?

– ?!

– Levitték a fiúk a pszichiátriára.

– Hogy?

– Először a virágok öntözővizét akarta erővel meginni, aztán csaknem kiugrott a nyitott ablakon. Ha nem pont, akkor érkezik meg a délutáni rendelésre a főorvos úr, biztos szörnyethalt volna.

Engedte, hogy az éjszaka friss-illatos levegője végigáramoljon tüdején. Úgy érezte szinte lebeg az ágyon – végtagjai ellazultak, lelke megnyugodott – végre pihenhetett. Kedves emberektől kapott enni, enni, átöltöztették, gyógyszert adtak neki. Csak egyet nem értett: miért kellett lekötözni???

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást