Amikor nyolc évvel korábban a menhelyről tértem haza, kezemben ugyancsak egy hordozóval, abban pedig egy frissen mentett kölyökmacskával, szintén izgatott voltam, ha persze nem is annyira, mint amikor a lányommal hazaértem.
Mivel tudtam, hogy a következő nagyjából 15 évre állandó társat veszek magam mellé, mielőtt macskát fogadtam örökbe, végiggondoltam, hogy mi történhet ez alatt az idő alatt, és hogy minden körülmények között képes leszek-e majd gondoskodni egy másik élőlényről.
Természetesen eszembe jutott az is, hogy egy nap esetleg kétlábú gyermeket is akarok majd. Jó előre utánanéztem mindennek, és amikor a várandósságom alatt bárki csak utalni próbált rá, hogy a macska gondot okozhat, magabiztosan tudtam elmagyarázni neki, hogy hatalmas tévedésben van. Olvass még a témában
Az izgalom nem is a terhességem alatt, hanem inkább akkor kezdődött, amikor a lányomat először hazavittem. A cicám, Kloé, eleinte látványosan jelezte, hogy nem tudja, mi ez az izé, amit hazahoztam, és őt aztán egyáltalán nem érdekli, a közelébe sem akar lenni. A jég szépen lassan aztán kezdett megtörni.
