Mindig is szerettem fotózni. Volt idő, amikor komolyabb fényképezőgépekkel jártam a természetet, és órákra elmerültem egy erdei ösvény, egy napfényben fürdő mező vagy egy csendes tópart szépségében. Nem azért, hogy tökéletes képeket készítsek, hanem hogy megőrizzem azt a szépséget, ami ott és akkor megérintett.
Ahogy azonban teltek az évek, a mindennapok egyre több időt és energiát követeltek. A fényképezőgépek lassan a polcra kerültek, a természetjárás ritkább lett, és úgy tűnt, ez a hobbim csendben elköszön tőlem.
A zsebemben lapuló új kezdet
Pár éve mégis észrevétlenül visszatért a fotózás az életembe – egészen más formában. A telefonom kameráján keresztül. Eleinte csak alkalomszerűen kattintottam: egy szép reggeli fény, egy jól sikerült ebéd, egy kedves részlet az utcán. Aztán egyre többször kaptam magam azon, hogy megállok egy pillanatra, és lefotózom azt, ami éppen jólesik. Olvass még a témában
Ma már rengeteg telefonnal lehet igazán szép képeket készíteni, és számomra ezek a fotók emléknek tökéletesek. Nem technikai bravúrok, hanem érzések lenyomatai. Apró bizonyítékai annak, hogy a hétköznapokban is ott lapul a szépség.
Ízek, amik történeteket mesélnek
Mivel időközben megtudtam, hogy glutén- és tejérzékeny vagyok, az étkezés sokkal tudatosabb részévé vált az életemnek. Instagramon gyakran osztok meg általam készített mentes ételeket, így az ételek fotózása szinte magától értetődővé vált. Egy idő után már nemcsak főztem vagy sütöttem, hanem „láttam” is az ételeket: a színeket, az állagokat, a hangulatot.
Egy finom hal a Balatonnál, egy mennyei sütemény egy gyönyörű cukrászdából, egy növényi tejes kávé vagy egy habos matcha latte – mind-mind többek egyszerű ételeknél és italoknál. Egy adott nap, egy hangulat, egy megérdemelt megállás emlékei. Sok ilyen fotót sosem osztottam meg sehol. Egyszerűen csak jól esett elkészíteni őket, magamnak.
A kiskutyám, aki megtanít lassítani
A kiskutyám mondhatni kifogyhatatlan fotótéma. Akár sétálunk, akár otthon játszunk, mindig történik valami, ami mosolyt csal az arcomra. Egy vicces fejtartás, egy önfeledt pillanat, egy álmos délután. Ezek a képek sem tökéletesek, viszont őszinték – és számomra felbecsülhetetlenek.
Visszanézni őket olyan, mintha újra átélném az adott pillanatot. Emlékeztetnek arra, mennyire fontos jelen lenni, lassítani, és értékelni az apró örömöket.
Séták, kirándulások és a hétköznapok varázsa
Szívesen fotózok kirándulásokon, de ugyanúgy a legegyszerűbb sétákon is. Egy érdekes árnyék, egy különleges felhő, egy vicces utcai jelenet. Vannak természetfotók, családi és baráti képek, egészen hétköznapi és különleges pillanatok vegyesen.
A fotóim nem egy témára épülnek – inkább egy érzésre. Arra, hogy megálljak, észrevegyem, mi vesz körül, és elraktározzam későbbre.
Fotók, amik erőt adnak a szürke napokon
Számomra az apró pillanatok fotózása nem csupán hobbi. Egyfajta lelki mentőöv. Olyan dolgokat örökítek meg, amelyek később, a legszürkébb hétköznapokon is képesek feldobni a kedvemet, erőt adni vagy bátorítani.
Egy fotó emlékeztethet arra, hogy volt egy jó nap. Egy finom íz. Egy kedves pillantás. Egy nyugodt séta. És ha volt egyszer, lehet újra.
Emlékeztető önmagamnak
Az apró, hétköznapi pillanatok fotózása megtanított arra, hogy nem kell mindig különlegesnek lennie valaminek ahhoz, hogy értékes legyen. Nem kell hozzá mindenképp drága felszerelés, utazás vagy nagy esemény. Elég, ha nyitott szemmel járok.
Talán ezért kezdtem el újra fotózni. Mert emlékeztet arra, hogy a szépség nem ritka vendég az életünkben – csak észre kell venni.
