Rájöttem, hogy nem a tökéletesség visz közelebb az igazán szép év végi ünnepi időszakhoz, hanem a lassítás és a pillanatok megélése. Már nem a rohanás, a végeláthatatlan teendők vagy a hibátlan dekoráció számít, hanem az, hogy nyugodtan lehessek a szeretteim körében, és élvezhessem az apró örömöket: egy finom matcha lattét, egy sétát a friss levegőn, egy vidám beszélgetést. Ez a lassítás és jelenlét teszi számomra most az ünnepet igazán különlegessé.
A december, ami sosem volt elég hosszú
Éveken át a december számomra nem a meghittségről, hanem a végeláthatatlan teendők listájáról szólt. A karácsony nálam egy projektmenedzsment-feladattá vált: nagytakarítás, sütés-főzés, ajándékhajsza, családi szervezés, munkahelyi határidők – mindezt úgy, hogy mindig minden tökéletes legyen. Minden évben megfogadtam, hogy idén előbb kezdem, de decemberre így is azt éreztem: a napok egyszerűen túl rövidek, és én folyton rohanok.
Az ünnepi készülődésből gyakran kimerültség lett, ahelyett, hogy feltöltődtem volna. Már a bevásárlás is stresszes volt, a listák sosem tűntek teljesnek, és mindig volt valami, ami „még hátravan”. Ez a tökéletességre törekvés hosszú évekig meghatározta az ünnepeimet – és nem feltétlenül pozitív módon. Olvass még a témában
