Csak ő volt neki egyedül. Féltette, óvta, védelmezte is mindentől, és mindenkitől. Ügyelt arra, hogy minden nap ugyanabban az időben ébredjen, ugyanabban az időben étkezzen, ha hideg volt rétegesen felöltöztette, ha tombolt a forróság, a hűvös szobában marasztalta. Meg is értették egymás minden rezdülését.
Ha rajta a búskomorság vett erőt, azonnal észrevette, és szorosan hozzábújt, ha betegség döntötte le a lábáról folyton az ágya mellett üldögélt. Így ment ez tíz boldog éven át – irigylésre méltó összhangban. Aztán azon a hűvös őszi délutánon baljós fellegek árnyékolták be a napot. Hiába főzte meg alapos műgonddal a kedvenc ételét: a tejbegríz érintetlenül maradt a tányérjában.
– Gyere! Enned kell valamit – unszolta, de ő csak feküdt-feküdt az ágyában, s egyre nehezebben kapkodott a levegő után.
– Istenem! Mi történik veled? – csapta össze a tenyerét kétségbeesetten, majd kihívta az ügyeletet. Zokogva invitálta be az orvost, aki rögtön látta: óriási a baj. Megvizsgálta, megmérte a testhőmérsékletét, majd bekötött egy infúziót a magatehetetlen fadarabként fekvő testbe.
– Ugye, nem lesz semmi baja? Ugye, hatni fog a gyógyszer? – kapaszkodott az orvos karjába remegve a félelemtől.
– Nem sok jóval biztatom. Fel kell készülnie a legrosszabbra is – köszönt el az orvos szomorúan.
Nem. Az nem lehet, hogy elveszíti. Egész éjszaka mellette virrasztott – épp csak hajnaltájt nyomta el egy pillanatra az álom. Egy óriási keserves nyögés ébresztette fel – ami szinte a veséjéig hatolt. Eltávozott. Örökre. Élettelen kis testét ünneplőbe öltöztette, ravatalánál tíz szál gyertyát gyújtott, majd elvitte egy 150 kilométerre működő krematóriumba, és elhamvasztatta.
– Itt jó helyed lesz – tette a hamvait tartalmazó urnát a nappali asztalára a közös fényképeik, és a mindig friss vágott virágtól illatozó váza mellé.
A szomszédok szerint beteges volt, amit csinált: egy kutya elpusztulása nem érdemelt volna ennyi könnyet, és ilyen mély gyászt. De Neki – csak Ő volt egyedül. Hátha még azt is tudták volna, hogy nap mint nap órákig beszélgetett a kis kedvenc hamvaival…