Nézem az ünneplőbe öltözött fiatalokat: a kedves bátortalan mosolyokat, a nyílt bizakodó tekinteteket, s csodálom a fegyelmezettségüket. Immár ötven perce tart a felnőttek léptékével is végeláthatatlannak tűnő ünnepség: versek, dalok, videó klipek színesítik a műsort, a ballagó nyolcadikosok pedig már-már szoborrá merevedve állnak az alig 30 fokban, a tűző napon. Beszédet mond a diákönkormányzat vezetője, beszédet mond a hetedikesek képviselője, az iskolaigazgató, az osztályfőnök, a polgármester, a képviselőtestület – lassan a fél város.
– Most pedig hallgassuk meg a ballagó nyolcadikosok gondolatait K. Bence tolmácsolásában – konferálja a műsorvezető.
Láttam, hogy baj van készülőben. Bence falfehér arccal, a verejtéktől csuromvizesen tántorog a mikrofon elé, majd elhaló hangon beszélni kezd. Nem jut messzire a szövegben – ájultan omlik a mellette álló osztályfőnöke karjaiba. Gyorsan félrehúzzák, majd a közelben álló egyik diák kezébe nyomják a beszédet tartalmazó papírlapot. Olvass még a témában
– Elnézést a malőrért, nem történt semmi – máris folytatjuk. – Mosolyog bizalomgerjesztően az igazgató, tényleg úgy, mintha mi sem történt volna.
