Olyan érzésem van, mintha egy óriási, élő közösségi platformon sétálgatnék: látom, ki mennyit változott, mekkorát nőttek a gyerekek és persze azt is hallani, kivel mi történt az elmúlt évben.
Most hétvégén is így volt. Négy órán át ültem egy sörpadon és nem telt el öt perc úgy, hogy ne állt volna meg valaki pár szóra. Pedig bevallom, meglehetősen introvertált vagyok, a szűk baráti körömön kívül ritkán osztom meg az érzéseimet és az időmet másokkal. De valahogy úgy alakult az életem, hogy sok ismerősöm lett – minden bizonnyal a fiatal felnőttkori vendéglátós tapasztalatom rengeteget hozzátett ehhez.
Ebben hétvégi, nyüzsgő forgatagban feltűnt egy pár, akik mindig kettesben vannak. Láttam már őket szülinapi bulin, falunapon, esküvőn, boltban vásárolva, nyaraláson – és most is. Amíg a szemem előtt voltak (órákról beszélünk), senkivel nem beszéltek, csak egymással. Elgondolkodtam: ennyi ember között tényleg nincs senki, akihez kapcsolódni tudnának? Olvass még a témában
De mi állhat a „csak kettesben” mögött?
Nyilván nem akarok senki felett pálcát törni, és ha nekik így jó, számomra aztán tökéletes, de mégis elgondolkodtatott a dolog. Nekem gyakorlatilag a komplett baráti köröm lecserélődött az elmúlt 20 évben, bár inkább úgy mondanám, minőségi váltás történt köszönhetően annak, hogy mindannyian fejlődtünk valamerre. Egyértelmű az is, hogy nem minden párnál ugyanaz a történet, de a pszichológia és a tapasztalataim szerint többféle ok is meghúzódhat annak hátterében, ha egy pár sem közösen, sem külön-külön nem tart fenn barátságokat.