Ceruza és magnókazetta
Ha egymás mellé helyezed a kettőt, egy mai gyerek legfeljebb az utóbbiról megkérdezi, hogy az micsoda. De ha fel is ismeri a történelem előtti legendákból, valószínűleg akkor sem fogja tudni, hogy hogyan kerül mellé egy ceruza.
Ki hinné már el, hogy annak idején, ha újra meg akartunk hallgatni egy számot, nem volt elég megnyomni az újrajátszás gombot, hanem a szalagot kellett visszatekerni.
A floppy, és a legértékesebb információk
Amiről egész biztosan azt szerettük volna, hogy akkor is meglegyen, ha a számítógépünk tönkremegy, vagy az otthoni gépen kívül máshol is el szerettük volna érni, azt még nem felhőbe mentegettük – felhőt amúgy is legfeljebb fűszálat rágcsálva bámultunk – hanem floppy-n tároltuk.
Ma meg? Nézd csak meg jobban a gépedet! Már floppy olvasó sincs rajta…
Walkman, discman
A tudat, hogy a kedvenc zenéd veled jöhet, és hallgathatod a buszon, a postán a sorban, vagy a parkban ülve, megváltoztatta a világot, kicsit bezárt a saját világodba, viszont egészen új kapukat nyitott a képzelet területén.
Persze, akkoriban még elképzelni sem tudtuk, hogy egy napon majd egy fél tenyérnyi ketyerén az egész otthoni cédé gyűjteményünk anyagát is magunkkal vihetjük majd.
Fújd meg azt a kazettát!
Te is nyomtad a Super Mariot meg a tankcsatát? Kevés bosszantóbb dolog volt, mint amikor a játék a legizgalmasabb pillanatban merevedett meg, vagy egyszerűen csak nem reagált a parancsra.
Még jó, hogy tudtuk, mit kell tennünk: csak vedd ki a kazettát, és fújj bele, amilyen erősen csak tudsz. A mai finom technika mellett mókásnak hat belegondolni, hogy akkoriban így varázsoltuk el a bajt.
A tévé előtt várni a kedvenc klipedre
Mindegy, hogy egy tetovált rock sztárba, vagy oldalra simított hajú popdal énekesbe voltunk plátói értelemben szerelmesek, a zenecsatorna slágerlistája előtt izgulva vártuk, hátha sikerül elkapnunk a legújabb száma klipjét – szerencsésebbek ezt aztán videóra is vették.
A Youtube korának gyermekeinek persze már fogalma sincs arról, micsoda ünnepi pillanat volt,ha láthattuk a zenéhez tartozó videót – és persze éppen attól volt az, hogy nem tehettük meg bármikor.
A kígyó és a zöld kijelző
Akinek volt, az sohasem felejti el azt a különleges zöld színt, amiben egy bizonyos, elnyűhetetlen és sok szériát megélt telefontípus kijelzője világított, és azt sem, ahogy ezen a kijelzőn egy jókora pixelekből álló kígyó kanyargott, ugyancsak óriási pixelfalatokat kergetve, mi pedig gombokat – igen, akkor még gombok voltak a telefonokon – nyomogatva próbáltuk elkerülni, hogy a saját farkába harapjon.
A speciális effekteken és színes-szagos játékokon nevelkedett generáció valószínűleg azt képzeli, csak valamilyen kábítószer hatása alatt állva találhattuk izgalmasnak ezt az egyszerű játékot.
Íráskivetítő az iskolában
Ma már érintőképernyős tábla meg szuper projektor van a kisebb települések iskoláinak szertáraiban is, de nem is olyan régen a heti ügyeletesnek még a tanár elé kellett mennie, hogy segítsen becipelni a terembe a súlyos szerkezetet, aminek a tetejére helyezve a fóliára írt jegyzetet lámpafénnyel és tükörrel varázsolhattunk a falra.
Súlyos volt, macerás volt a fóliák megrajzolása, és kellő félhomályt is igényelt, de be kell látni, hogy éppen egyszerűségében volt valami igazán nagyszerű.