A szívemet tépték ki a helyéből a végső búcsúnál, a seb pedig azóta sem gyógyult be.
Egy félkilós kis fehér gombócként pillantottam meg. A fűszálnál is alacsonyabb veszedelem éppen egy hintaágyat próbált helyretenni, mert az az útjában volt. Azt gondoltam, hogy ha ekkora bátorság és kalandvágy lakik benne, erős kiskutya lesz belőle.
A felnőttkorára is összesen két és fél kilós csodalény pillanatok alatt azt is elintézte, hogy az ágyban aludhasson mellettünk. Mit neki a cipősdobozokból épített barikád, azt is legyőzte, ahogyan a kerti bútort is. Addig ügyeskedett, míg egyszer csak ott ágaskodott az éjjeliszekrénynél. Ő bizony azt tervezte, hogy a hálószobát is birtokba veszi. Igen, nem voltunk következetes gazdik, azóta sem tudok egy ilyen szempárnak ellenállni. Olvass még a témában
Chanelből Majom
Nem igazán találtam megfelelő nevet a jövevénynek, majd amikor az olasz rokonokkal beszélgettem erről, Pietro bedobta, hogy nem is érti a dilemmámat, náluk minden kiskutya Dior, Gucci vagy Chanel. Először kinevettem, de mivel már többször észrevettem, hogy ez a plüssállat imádja az illatos vizet a lábamról nyalogatni, mikor kiszállok a kádból, illetve csak kiskanállal ette meg az ételt, nem volt kérdés, hogy Chanelnak fogjuk hívni.
Apukám természetesen nem értette, hogy miért nem elégszem meg egy egyszerű Pamaccsal, Tappanccsal vagy Gombóccal. Persze az elegáns megszólítás hamar átalakult Sancivá, majd Majommá. Sőt, egy időben Sir Edmund Hillarynek hívtuk, mert mesterien egyensúlyozott a kanapé támlájának tetején, ahová előszeretettel telepedett fel kurfliba tekeredve.
Az van, amit Ő akar
Sokat betegeskedett, ennek ellenére elképesztő élni akarás jellemezte. Többször visszatérő probléma volt, hogy vizet prüszkölt és hányt, az okokra nem igazán találtak magyarázatot akkor az orvosok, mindenesetre többször vittük infúziós kezelésre az állatklinikára.
Abból a csöpp testből olyan erő szabadult fel ilyenkor, amin a szakemberek is csak pislogtak. Nem, őt nem lehetett a ketrecbe bezárni, amíg lecsöpögött a gyógyszer. Addig hisztizett az ápolóknak, amíg el nem érte, hogy ott lehessen, ahol a rendelés zajlik, emberek között. Így kellett kissé átrendezni a vizsgálóhelyiséget, hogy a Kisasszonynak megfeleljenek a feltételek. Nem a tű és a cső érdekelte, hanem az, hogy ott is a középpontban lehessen. A kapcsolódás volt a mindene.
A gazdival összebújni
Rettenetesen félt a vihartól, a tűzijátéktól és a petárdák hangjától, a nyugtatókra pedig egyszerűen nem reagált. Az egyik égszakadással-földindulással tomboló éjszakán azt hittem, darabjaira esik szét, annyira reszketett.
A szívem szakadt meg, hogy eszköztelen vagyok, nem tudok segíteni, pedig még a fülét is bedugtam, hátha kevésbé érzékeli a zajokat. Olyan szorosan húztam közel magamhoz, amennyire csak lehetett. Azt kívántam, bárcsak pajzssá válnék, ami mögé nem érnek el a külső ingerek. Szinte már teljesen rajta feküdtem, attól féltem, hogy összeroppantom. Álomba remegte magát. Reggel ijedten ébredtem, hogy lehet, már nem is él… Békésen aludt a testem alatt.
Már nem volt önmaga
Aztán egyik nap furcsa jelekre lettem figyelmes. Mintha nem hallott volna jól. Ez abból tűnt fel, hogy egyszer, mikor hazaértünk, nem rohant elénk, igazából fel sem kelt, ott aludt az ágyában. Először a legrosszabbra gondoltam, de láttam, hogy ütemesen emelkedik a mellkasa. Szólongattam, de nem reagált, a tapsolásra sem.
Mivel már akkor sem volt fiatal, lehetett rá számítani, hogy szépen lassan jönnek azok a tünetek, amik valójában azt jelzik, hogy öreg kutyus lett belőle. Ezt követte a látásromlás, majd a teljes vakság, és az egyre aggasztóbb problémák.
Állandóan körbe-körbe forgott teljesen céltalanul, és emiatt folyton nekiment a radiátornak, beverve a fejét. Mindent támadásnak érzékelt, morgott és harapott. Az összes igyekezetünk ellenére nem találtunk olyan gyógyszert, ami akár csak kis mértékben javított volna a helyzeten. Az orvosok szerint demens lett.
Ráadásul még méhgyulladás is kialakult nála. Sajnos nem ivartalanítottuk. Én már nem szerettem volna egy műtétnek kitenni őt, viszont a párom ragaszkodott hozzá. A mi kis Majmunk hatalmas ereje akkor is megmutatkozott, rendkívül jól viselte a beavatkozást, és fénysebességgel épült fel, még hízott is.
Au revoir
Az idegrendszeri problémák azonban még súlyosabbá váltak. Meg kellett hoznom életem egyik legnehezebb döntését, borzasztó volt Őt ebben az állapotban látni.
A párom minden lehetséges eszközzel próbált arról meggyőzni, hogy ne altassuk el, de a lelkem nem bírta el azt a terhet, ahogyan szenvedett.
Leegyeztettem az orvossal az időpontot, és onnantól kezdve megsemmisülve éreztem magam. Végig sikítozott a rendelő felé vezető úton, ezeket a szívbe markoló pillanatokat nem kívánok senkinek. Mázsás súllyal a mellkasomon léptem be a rendelő ajtaján.
Először elbódították, én itt elköszöntem Tőle. Nem tudtam tovább ott tartózkodni. Aztán már csak a lepedőbe csavart kis testét láttam. A kertben lett eltemetve.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
