- Először is: negyedennyi pirosító elég lesz. Egy pohár ital után úgyis rögtön bevörösödik az arcod, a sminked miatt pedig sanszos, hogy összetévesztenek egy bohóccal.
- Másodszor, spórolj egy kicsit többet. Éhesen kerüld el messziről a bevásároló központot, mert olyanokkal is megpakolod a kosarat, amit két hét múlva dobhatsz ki. (Ezt egyébként Jövő-Dórinak is üzenem)
- Ne vállald el a legelső (nem túl kecsegtető) álláslehetőséget, csak mert attól félsz, hogy nem lesz másik.
- És végül a legfontosabb: gyűjts emlékeket! Minél boldogabbakat, viccesebbeket. Mondj igent, ne hagyd elsiklani a lehetőségeket.
Oké, várjunk egy pillanatot. Még nekem is feltűnt, hogy ez az utolsó kijelentés mennyire álszentül hangzik. Hiszen a múlton valójában nem tudok változtatni, ellenben a mostani helyzetemre még van némi ráhatásom. És tessék, ahelyett, hogy tényleg igent mondanék, inkább azon morfondírozok, mit kellett volna kicsit másképp csinálnom. Szinte biztos, hogy pár év múlva ugyanezt a tanácsot adnám magamnak. „Felejtsd el a munkát, a csalódásokat és azt a tökfej Ádámot, és szórakozz végre egy kicsit”. Aztán persze majd bánkódom azon, hogy nem fogadtam meg őket. De akkor miért vesztegetem itt az időmet egy félig megrágott szendvics és a papírhalom felett?
Mikor, ha nem most?
Az egész annyira hirtelen jött. Öt perce még egy álomvilágban osztogattam a tanácsaimat a nem létező hallgatóságnak, most pedig a szekrényemben keresem a fürdőruhámat. Igen, jól sejted – pakolok a bőröndömbe. Még csak 25 éves vagyok; elég idős ahhoz, hogy önálló döntéseket hozzak, és elég fiatal ahhoz, hogy ezek a döntések spontán őrültségek legyenek. A munka nem megy sehova, de az emlékezetes pillanatokat könnyen elsodorhatja a Balaton.
Úgyhogy kicsivel 10 óra előtt már kint álltam a Déli pályaudvaron, a jeggyel a kezemben. Talán mondanom sem kell, hogy Barbi egyszerre volt nagyon boldog és elképesztően meglepett. Olyannyira, hogy amíg meg nem hallotta a hangosbeszélőt, el sem hitte, hogy tényleg útra kész vagyok. Nem hibáztatom érte, én legalább ennyire értetlenül álltam a helyzet előtt. Szinte már vártam, mikor derül ki, hogy csak bealudtam a munka közben, és egy nagyon valóságos álomba csöppentem. Olvass még a témában
„Öt éve nem szexelünk.” – Férfiak, hogyan éltek boldogan egy szexmentes házasságban?
„Sosem bízz egy férfiban, aki kedves hozzád.” – Férfiak tanácsai nőknek, hogy felismerhesd a valódi szándékokat
4 árulkodó jel, hogy a kapcsolatotokban ott van a házasság potenciálja
„Nyuszi voltam lépni, most már más felesége” – Férfiak vallomásai elszalasztott szerelmekről
De ez egyelőre még váratott magára, engem pedig már semmi sem tántoríthatott vissza. Igaz, hogy közel a szeptemberhez, de végre én is eljutok nyaralni egy kicsit. Elvégre a két napos belföldi üdülés is számít, nem igaz?
