A különbség két szakítás közt. Személyes történet

A különbség két szakítás közt. Személyes történet

Címlap / Szerelem / Újratervezés: Szerelem - sorozat / A különbség két szakítás közt. Személyes történet / 2. oldal

A nagy beszélgetés

A találka helyszínének egy csendesebb kávézót beszéltünk meg, és amikor besétáltam (pedig direkt korábban mentem, hogy legyen időm lenyugtatni az idegeimet), ő már ott ült az egyik asztalnál. Egyetlen szót sem kellett szólnunk ahhoz, hogy a feszültség érezhető legyen közöttünk – a tekintetünk mindent elárult még azoknak is, akik ismeretlenül ott üldögéltek a közelében.

Miután kikértem egy limonádét (bár inkább valami erős alkoholra lett volna szükségem), lehuppantam mellé, és megkérdeztem, milyen napja volt. Tudod, csak úgy kedvességből, afféle bevezetőként, aztán terv szerint rátértem volna a „nagy megbeszélés” lényegére. De Máté nem nagyon vette a lapot, mert még csak vissza sem kérdezett, hanem egyből a saját irányítása alá vette a beszélgetés fonalát.

Igazából örülök, hogy találkoztunk, mert szerettem volna veled beszélni egy ideje. Egyre inkább úgy érzem, hogy ezt az egészet nagyon elsiettük kettőnk között. Te egy szuper lány vagy, tényleg, de valahogy mégsem illünk össze, és nem szívesen húznám az idődet ezzel az egésszel. Nem akarlak megbántani, de… szerintem jobb lenne, ha lezárnánk a dolgot.

Hé, ezt én akartam mondani!

GONDOLTAM MAGAMBAN, MIKÖZBEN AZ JÁRT A FEJEMBEN, MÉGIS MIT LEHETNE ERRE VÁLASZOLNI.

Egy vékonyka hajszálon táncoltam a „mindjárt felhúzom magam” és a „héé, csak nyugalom” között. Mert hát, ezt az egészet nem én akartam! Én még csak randizni sem igazán szerettem volna, nem kerestem kapcsolatot, és eszem ágában sem volt fejjel beleugrani egy románcba. És most mégis úgy érzékelteti a szavaival, mintha mindent én kezdtem volna. Ugyanakkor nem szerettem volna tinilánynak tűnni, aki mérgesen kiviharzik a kávézóból, mert hát, mit érnék el azzal? Azt leszámítva, hogy egy percig brazil szappanopera szereplőnek érezhetem magam, és igazi idiótának néz mindenki – beleértve persze Mátét is. Ráadásul elég kínos dolog megsértődni valakire azért, mert nem tudja viszonozni az érzéseidet. Úgyhogy lényegében elmondtam neki, hogy hasonló gondolatok forogtak az én fejemben is mostanában, és váljunk el békében.

Ahogy elindultam hazafelé (persze még az eső is eleredt, úgyhogy afféle depis videóklip főszereplőjének éreztem magam), egy pillanatra fellélegeztem. Mintha a nyomás, ami az utóbbi napokban halványulni sem akart, eltűnt volna a lelkemről. Nem voltam boldog; óóó, közelről sem, de legalább attól az idegesítően szívfacsaró bizonytalanságtól sikerült megszabadulnom. Csakhogy rövidesen rá kellett ébrednem, hogy ez hagyott maga után némi űrt, amit rövidesen a szomorúság töltött be.

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2 3

»

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást