Közben volt időm gondolkodni ezen az egész helyzeten is. Amikor valaki elveszíti a kutyáját, szinte biztos benne, hogy soha többet nem fogad örökbe egyet sem. Érthető, hiszen ki akarná újra átélni a fájdalmat és a gyászt? Mégis, előbb-utóbb azért a többség csak beadja a derekát. Elvégre a sok-sok vidám perc, a szeretet, amit egy kutyától kapunk valójában sokkal többet számít, mint a búcsúzás szomorúsága. Még ha vissza is mehetnék az időben, és megkímélhetném magam a fájdalomtól azzal, hogy sosem fogadjuk be Bingót, biztosan nem élnék a lehetőséggel.
Azt hiszem olyan ez, mint a kapcsolatok. Miután vége szakad egynek, úgy érzed, soha többé nem leszel szerelmes, sőt, nem is akarsz az lenni! Ugyan kinek érné meg az a sok átsírt éjszaka? Aztán ahogy telik az idő, begyógyulnak a sebek, végül csak megismersz valakit, aki miatt ismét belevágsz a dologba.
Hát, azt hiszem én is megtettem a következő lépést, és még annál is többet. Felvettem magamra egy jó szokást (ígérem, mostantól minden hónapban elmegyek párszor a menhelyre), és még egy életet is megváltoztattam. Igaz, hogy Hópihe és én nem leszünk lakótársak, de abban egyetlen percig sem kételkedem, hogy még rengeteg örömteli pillanatot szerzünk majd egymásnak a jövőben! Olvass még a témában
A legszenzációsabb 15 szex póz, ami fokozott élvezetet ad
„A feleségem azt hiszi bírom a csípőset” – Férfiak, mi az, amit a párotoknak nem vallotok be?
Megtaláltam egy kollégám férjét egy randiappon. Most mit tegyek?
„Bevallottam a titkos bankszámlám, de már késő volt” Titkolózó férjek, mikor ért utol titeket a karma?
