„Ha hiszel Istenben, és nincsen Isten, nem vesztettél semmit. De ha van Isten, és nem hiszel benne, mindent elvesztettél.” Blaise Pascal 17. századi filozófus, matematikus szavai ezek, melyekkel azt próbálta bizonyítani, hogy az istenhittel csak jobban járhat az ember, mint az ateizmussal. Érvelését lehet persze vitatni, itt most az az érdekes, hogy Pascal a maga idejében nem bizonygatta Isten létezését, inkább arról próbált meggyőzni másokat, hogy érdemes hinni valami felsőrendűbben, mert felszabadít, nem kell félni többé a haláltól, tehát számos előnye van.
Egy kérdés mégis szöget üt az ember fejébe: hogyan kezdjünk el valaminek a létezésében hinni, amiről korábban azt gondoltuk, kitaláció vagy csak nem volt számunkra érdekes?
Pascal megoldást kínált erre a problémára is. Szerinte egyszerűen kezdjük el követni a vallásos emberek életmódját és idővel a hit is megérkezik majd. Vagyis azok az információk, amelyekkel hosszabb időn át szándékosan körülvesszük magunkat, előbb-utóbb beépülnek a tudatunkba, belsővé válnak. A francia filozófus elméletét a közelmúltban újra elővették és pszichológiai kérdésként fogalmazták újra.
Valóban igaz lenne, hogy képesek vagyunk hinni, amiben csak akarunk?
Daniel Gilbert, harvardi pszichológus szerint az elme pontosan úgy működik, ahogyan Pascal leírta. Úgy gondolja, teljesen természetes, hogy az emberek igaznak fogadják el azokat az elméleteket, amelyekkel a környezetükben találkoznak. Nézeteit egy korábbi kutatására alapozza, mely során a hiedelemképzés természetét vizsgálta. Olvass még a témában
A vizsgálat során az alanyok egy képernyőt figyeltek, melyen véletlenszerű állítások villantak fel időnként a hopi nyelvvel kapcsolatban. Később mindenkivel közölték, hogy az állítások hamisak voltak, de a vizsgálat végén kitöltött tesztek azt bizonyították, hogy mégis hajlamosak voltak elhinni, hogy hopi nyelven olvastak bizonyos szavakat.
Számos szakértő támogatja a fentebb leírt kísérlet tapasztalatait, mely szerint az információk puszta ismétlése elég ahhoz, hogy előbb-utóbb elhiggyük azok tartalmát. Még akkor is, ha egy szó nem igaz belőlük.
Az ilyen módon beépült hiedelmek alapján vonunk le aztán következtetéseket is. Tehát a gondolkodásunkra, döntéseinkre is befolyást gyakorolhat a megszerzett tartalom. Ez már meggyőződés, hit, ha úgy akarjuk.
Nem minden szakértő fogadja el az elméletet, hogy az elménk ennyire passzív módon befogadó az új információkra. Marion Vorms, a Sorbonne Egyetem pszichológusa szerint az ember csak abban hajlandó hinni, ami valószínűnek tűnik számára.
Vagyis a Gilbert féle kísérletben azért hitték el az alanyok, hogy például hopi nyelven a „twyrin” szó orvost jelent, mert elfogadhatónak vélték. (Mert ugyan miért ne jelenthetné azt? ) Ellenben, ha egy kijelentés valószínűtlennek tűnik, például „Floridában a törvény tiltja, hogy az egyedülálló nők vasárnaponként ejtőernyővel ugorjanak” akkor nem feltétlenül hiszik el. Vorms vizsgálatai legalábbis ezt igazolták.
