Egy barátnő őszinte vallomása
„Olyan családban nőttem fel, ahol az apám nagyon sokszor megütötte az édesanyámat. Az esetek többségében akkor történt, amikor részeg volt. Amikor nem ivott, akkor egy csendes, jó embernek is mondható volt. De amikor berúgott, akkor sakálként viselkedett velünk, és leginkább az anyánkkal. Az volt az érzésem, hogy Jekyll és Hyde élt velünk. Hosszú évekig rettegtünk attól, hogy mikor jön haza részegen, és akkor mi fog történni velünk. Félelmetes éjszakákat éltünk át.
Nagyon sokszor jött ki hozzánk a rendőrség, amiket kicsiként, a testvéreimmel, mi hívattunk ki a szomszédokkal, mert az anyánk a földön fekve feküdt tehetetlenül. Utána napokig, vagy hetekig minden „normálisnak” mondható volt. Aztán bekattant és kezdődött újra a tortúra. Aztán az anyám papíron is elvált tőle, majd az apánk el is költözött, de ekkor én már tizennyolc éves voltam.
Akkoriban egy olyan párkapcsolatban voltam, ahol nem volt ritka, hogy én is kaptam ütéseket.
Először csak pofonokat, majd ököllel is megütött, és volt, hogy a földön fekve rúgásokat is kaptam. Persze azért ügyelt rá, hogy ne látszódjanak az ütések, az arcomon, ezért a testemet ütötte. Ötven kilós sem voltam. Akkor nem tudtam megfogalmazni azt, hogy miért tűrtem, hosszú évekig, hogy bántalmazzon. Azt hiszem magamat okoltam, hogy biztos nem vagyok elég jó, nem vagyok szerethető és „jár nekem”, hogy bántsanak. Most már hosszú évekkel elteltével, tudom, hogy a szülői mintázatot követtem, sajnos akaratomon kívül. Azt láttam normálisnak. Olvass még a témában
„Elengedtem, nem kérdeztem, mi az oka.” Mi történt, amikor a házastársad válni akart, de te nem?
Kutatások szerint ennyi évig tart a nagy szerelem egy házasságban
A pszichológus szerint van egy módszer, amely képes minden kapcsolatot felvirágoztatni
„Már az is baj, ha egy nő megoldja a saját gondjait.” Miért kerülik a férfiak a sikeres nőket?
„Szállj ki akkor, amikor az első pofont megkapod”
Majd évekkel később lett bennem annyi erő, hogy kiszálljak abból a kapcsolatból. Addig csak tűrtem és tűrtem. Azóta is bennem él a félelem, hogy a férfiak csak bántani akarnak, és ha vitára kerül a sor a párommal, nem ritka, hogy kiabálok vele, hogy csak ne üssön meg. Pedig esze ágában sincsen bántalmazni, csak rengeteg lelki sérülést is szenvedtem és a vita hevében nem látom tisztán a dolgokat.
Ha javasolhatok valamit a többi nőnek, akik ehhez hasonlókat élnek át, akár most is, azt tanácsolnám, hogy szálljanak ki akkor, amikor az első pofont megkapják, és kérjenek segítséget, a családtól, a hatóságoktól, vagy a segítő csoportoktól. Nem lenne szabad így élni és tűrni, hogy rongyként bánjanak velük.
Ez nem normális, hogy egy nő így éljen. Ne várjatok a következő pofonig, lépjetek ki!”
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
