Mi értelme…?
Mit mondjak annak az embernek, akinek bármit mondok, úgysem hallja meg?! Hazajön, lerúgja a cipőjét és ledobja a dzsekijét. Már négyezerszer kértem, hogy ilyenkor tegye be a cipőjét a pad alá és a kabátot akassza fel, de nem teszi meg, ezért ilyenkor én odamegyek és elrendezem a dolgokat. Szintén ötszázszor kértem, hogy a szennyesét – amit én mosok, teregetek, vasalok, hajtogatok és teszem a szekrényébe mert az fel sem merül, hogy ezt akár ő is megcsinálhatná – a szennyestartóba dobja, ne mellé. Ő minden alkalommal mellédobja. És még van ezer ilyen „apróság”, amire magasról tesz, nekem pedig megkeseríti a mindennapjaimat. A méreg, a neheztelés pedig csak egyre nő bennem minden egyes alkalommal, de már nem szólok, mert felesleges.
