Amikor az énidő szóba kerül, legtöbbünk lelki szemei előtt egy illatos gyertya, egy habos forró fürdő, egy bögre gőzölgő tea vagy egy jó könyv lebeg. Ezek a képek szépek és valóban pihentetőek is lehetnek, de nem szabad elfelejtenünk: az énidő nem csupán esztétikus pillanatokról szól, hanem egy sokkal mélyebb, belső folyamatról is – a határhúzásról.
Könnyű beleesni az önfeláldozás csapdájába
A nők generációkon keresztül azt tanulták, hogy előbb a család, a munka, a háztartás, a barátok, az anyós, a szomszéd, a kutya, a növények… és csak valahol a sor legvégén, ha még marad egy kis idő vagy energia, jöhetnek ők maguk. Csakhogy sokszor mire idáig elérnénk, már rég kimerültünk.
Fontos tisztázni: természetesen nem arról van szó, hogy el kellene hanyagolnunk a szeretteinket vagy a kötelességeinket. Az élet velejárója, hogy törődünk másokkal, és ott vagyunk, amikor szükség van ránk. De ha mindig mindenki más igényei kerülnek előtérbe, és soha nincs helye a saját szükségleteinknek, akkor az hosszú távon felőrölhet bennünket. Olvass még a témában
Avokádó rajongóknak: 5 recept, amit ki kell próbálnod!
„Mindig elsírom magam a viták során!” – Tehetek ellene?
Igazi hashajtó, mely „odalent” szinte mindenre alkalmazható: ismerd meg a szennát
Tudom, hogy szeretetből mondják a rokonok ezeket a mondatokat a lányomnak – Mégis rájuk szólok, hogy ne tegyék
Az önfeláldozás kívülről gyakran dicséretesnek tűnik, de belülről kiégéshez, érzelmi kimerüléshez, sőt akár testi tünetekhez is vezethet. Mert ha folyamatosan háttérbe szorítjuk magunkat, előbb-utóbb elfelejtjük, hogy a mi jóllétünk is számít – nem csak azért, mert „megérdemeljük”, hanem mert szükségünk van rá ahhoz, hogy mások számára is valóban jelen tudjunk lenni.
