Piroska néni délutánjai izgalomban teltek. Ült a tévé előtt, görcsben álló ujjakkal markolta a telefonkagylót, és tárcsázott.
– Sajnos nem Ön a hatodik telefonáló. Kérem, próbálja újra!
S ő próbálta. Újra, újra, és újra. Minden áldott nap, amíg a pénzéből csak futotta. Hónap elején befizette a számlákat, megejtette a havi nagybevásárlást, kiszámolta a kenyérre valót, majd a megmaradó pénzből játszott.. Tárcsázott, várt szorongva, remegve, de eddig soha nem nyert.
– Most pedig figyeljenek! Ha megcsörren a telefonjuk, egyetlen szó bemondásával az Önöké, lehet az egymillió forint!
Egymillió! Rengeteg pénz! Mennyi mindenre futná belőle: venne a lányának egy új biciklit – ne a húszéves rozsdafészekkel kelljen munkába járnia; az unokáinak egy-egy aranyláncot – hogy megemlegethessék róla, ha ő már nem lesz; végre rendbe tetetné a háztetőt, hogy ne kelljen esős időben lavórokkal szaladgálnia a beázások után kutatva, s egyszerre meg tudná venni még a téli tüzelőt is. Piroska néni legyintett, és elindult a konyhába egy pohár vízért.
Éppen a harmadik kortynál tartott, amikor megcsörrent a telefonja.
– Ne szalassza el a lehetőséget! Egyetlen szó, és milliomos válhat Önből! Vegye fel a telefont! – harsogta a műsorvezető
– Csak annyit kell tudnia, hogy hívják a kislányt abban a mesében, amiben a hét törpe is szerepel?
Piroska néni ledobta a poharat, s 80 évét meghazudtoló gyorsasággal sietett a telefonhoz. Talán csak nem megtörténik végre a csoda? Torka összeszorult, kezei–lábai remegtek, szíve majd kiugrott a helyéről, felkapta a kagylót, és szinte beleüvöltötte a telefonba:
– HÓFEHÉRKE! HÓFEHÉRKE! Hófehérke a megfejtés…
Hosszú, döbbent csend volt a válasz.
– Hófehérke és a hét törpe, a mese címe – kiabálta újra, hátha nem hallják. Fel sem tűnt neki, hogy a TV-ben már reklámblokk ment.
– Szia nagyi! Jól vagy? – kérdezte ijedten lányunokája.
Piroska néni megtántorodott.
– Persze. Igen Klárikám. Csak azt hittem, hogy bekapcsoltak a tévéműsorba – hebegte zavartan.
– Akkor most csalódást okoztam! Megint nem lett a tied a főnyeremény – sajnálkozott Klári.
Az idős asszony elmosolyodott.
– De, az enyém lett. Hiszen hívtál.
Attól a perctől fogva soha többé nem tárcsázta az emelt díjas számot.
Inkább az unokáival beszélgetett.