– Soha nem szoktam adakozni senkinek – vonja meg a vállát egy idősebb úr.
– Sajnálom, de nekem sincs sok…– mentegetőzik egy középkorú nő.
– Ugye csak viccelni tetszik? – nevet fel egy fiatal lány, miközben az okos telefonját a bőrtáskájába rejti. Olvass még a témában
Érthető és érthetetlen is a közönyös hozzáállás. Érthető, mert annyiszor, de annyiszor használták már ki az emberek jóindulatát csalók, és zavarosban halászgatók, és érthetetlen, mert ennyi szenvedés látványa még a legkeményebb elveket vallók szívét is meg kellene, hogy lágyítsa.
– Adjon egy számlaszámot… – mondom én, és elhatározom, alaposan utána nézek a szervezetnek, mielőtt döntésre jutok.
De nem kerül sor a számlaszám átadására. Az „adománygyűjtőnek” ugyanis hirtelen sürgős dolga akad, és elszelel. Mégis a többieknek lett igaza? A baj csak az, hogy egy-egy ilyen rossz tapasztalat hosszú időre meghatározza a segítő szándékot…
