Április 1. – Kiknek nem vicces a bolondok napja?

Április 1. – Kiknek nem vicces a bolondok napja?

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Április 1. – Kiknek nem vicces a bolondok napja?

Természetesen azoknak, akik vaskos tréfák áldozatai, de az idő még nekik is jó gyógyír, hiszen megszépíti a történteket. Ám élnek köztünk olyan emberek, akiknek papírjuk van arról, hogy bolondok, átmenetileg, vagy véglegesen. Apám egyszer azt mondta: ,,Ha a családok úgy működnének, ahogy kell, nem lennének bolondok, nem is létezne ez a fogalom.” Igazat kell adnom neki.

Kit nevez a köznép bolondnak?

Azokat az embereket, akik nem tudnak, vagy nem akarnak beilleszkedni a társadalomba, akik olyan tulajdonságokkal bírnak, amire nincs az átlag embernek ésszerű, logikus magyarázata. Sőt, a depresszióval küzdőket is ezzel a jelzővel szokták illetni – helytelenül.

Ők mind-mind nem(!) bolondok. Esetükben két lehetőség van: vagy megragadtak fejlődésüknek bizonyos pontján, és ez problémák sorát hozza magával, míg átlendülnek ezen a ponton, vagy túl gyorsan fejlődnek, eközben pedig olyan irányt vesznek átmenetileg, ami mások számára érthetetlen. Az sem garancia arra, hogy valaki bolond, ha orvosi papírja van róla.  

A bolondság valójában civilizációs betegség

A törzsi életet megtartók között a ,,falu bolondja” többnyire a varázsló volt, mert ezek az emberek sokkal szenzitívebbek voltak az időjárás változásaira, más dolgokra figyeltek, mint az átlag ember, így másképp, sokszor mélyebben láttak dolgokat, összefüggéseket. Jobb megérzéseik is voltak ezáltal. Így tudtak jósolni.

Ezt nevezi a pszichológia bejóslásnak. Ez azt jelenti, hogy bizonyos konkrét szemszögből vizsgálva egy ember életét, ösztönösen ki lehet ,,totózni”, hogy mi fog életében bajt okozni, azzal képes lesz-e megküzdeni. Tehát, a bolond szó csak egy címke. A különleges embereknek is lenne hasznos tennivalójuk a világban, csak a mi toleranciánk hiánya szab ennek határt.  

Ki az, aki valójában bolond?

Az, aki gyáva felvállalni magát, azokat a tulajdonságait, amik különlegessé teszik. Természetesen egy alapvetően gonosz embernek változnia kell, ahogy egy drogfüggőnek is, de nem gondolom, hogy minden különc tulajdonságot, gondolatot, életvitelt szabályozni kellene. Az a legnagyobb bolond, aki nem képes jól éreznie magát saját életében, mert folyamatosan(!) mások elvárásainak felel meg. Ugyanis ezek a tulajdonságok masszívan rombolják az idegrendszert, a mentális egészséget. Tehát nem az a ,,bolond”, aki depressziós, hanem az, aki ezen az úton úgy sétál végig, hogy tudja mi történik vele, de nem tesz ellene semmit, nem változtat.  

A címke létjogosultsága

Minden nézőpont kérdése. Az, hogy emberekre címkéket ragasztunk – bolond, depressziós, stb. – lehetetlenné tesszük azt, hogy ez az ember hasznos tagja legyen saját egyéni eszközeivel környezete, a társadalom számára. Ugyanis szégyenérzetet, kisebbségi érzést, feleslegesség érzést keltünk benne. Ezzel pedig valóban a ,,bolondságba” sodorjuk. A helyzet az, hogy sokkal kevesebb valódi bolond van, mint mi azt gondoljuk.  

Mi okozza a valódi bajt?

Például a szociopaták, stb., akikből napról napra több lesz. Ők az új generáció, akiket mi neveltünk ki. Hogyan? Szeretet, valódi odafigyelés nélkül. Ez – úgy vélem – egy kétgenerációs történet. A kommunizmus alatt lett divat, hogy a generációk külön éljenek, nagyszülőktől mentesen, emellett a nők elkezdtek a családról leválva dolgozni (tehát nem a családdal a földeken).

A gyerekek bölcsődékbe, óvodákba kényszerültek, így nem tanulták meg a szeretet természetét, azt, hogyan gazdálkodjanak vele – gyakorlatilag idegen helyen nevelkedtek. A szeretet ismeretének hiányában, felnőve nem tudták annak természetét megtanítani gyerekeiknek, így azok még inkább ,,elvadultak”. Ez, a második generáció most körülbelül 20-30 éves.  

Hogyan lehet ezt helyrehozni?

Meg kell tanítani az embereknek azt, hogyan kell szeretni. Itt most nem a ,,nyálas” vagy épp a ,,majom” szeretetre gondolok, hiszen ezek a valódi szeretet pótlékai csupán. A természetes, szívből fakadó, megfelelően limitált mennyiségű szeretetre gondolok. Arra, ami nem zsigereli ki a hétköznapokban az embert, de bármire képessé teszi őt, ha szükséges. Rengeteg pszichológus van, de úgy gondolom, ez csak fél megoldás.

A baj akkora, hogy alsó tagozatban kellene intenzíven oktatni, előcsalogatni a gyerekekből a ,,szeretet csíráját”, a szociális érzéket. Megtanítva nekik, hogyan gazdálkodjanak vele, saját maguk és környezetük mentális egészségének megőrzése érdekében.  

Volt szerencsém egy igen súlyos, nem diagnosztizált pajzsmirigy probléma kapcsán hat hetet eltölteni egy ,,bolondok házában”, kezeltként. Nagyon sok tapasztalatot szereztem az emberi természetről, az emberi kapcsolatokról, a mélységekről és magasságokról, a reményről és reménytelenségről: magáról az emberről.

Ott vetődött fel bennem komolyan a kérdés, hogy hol élnek valójában a bolondok: az intézményen kívül, vagy az intézményen belül. Nem kívánok senkit semmiről meggyőzni, viszont egy dolgot megosztanék. Soha nem éreztem magam annyira szabadnak, mint ott, a világtól magas kőfalakkal heti öt napban, hat héten keresztül elzárva.
 

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!