Pedig ha valamiben biztos vagyok, akkor az az, hogy nem szeretném, ha felnőve a lányom úgy érezné, hogy nem szólhat, ha segítségre van szüksége. Hogy nem szólhat, ha érzelmileg kimerült. Hogy össze kell omlania, mert nem ismeri fel a saját határait, vagy ha fel is ismeri, úgy érzi, gyengeség lenne nem átlépni őket.
Ma még ott vagyok, hogy figyeljek, hogy szóljak, hogy csendesebb tevékenységre váltsak, vagy időben ágyba parancsoljam, ha látom rajta, hogy kezd túlságosan kimerülni. De nem mindig leszek, és eljön a nap, amikor saját magának kell felismernie és kielégítenie ezt az igényét. Ezt pedig csak úgy taníthatom meg, ha példát mutatok, és igenis lesznek napok, amikor pizza a vacsora, és bábjáték helyett YouTube-ról szól a Kisvakond. Azért, mert anya fáradt. És minden joga megvan fáradtnak lenni.
Nyitókép: ljubaphoto/istockphoto.com Olvass még a témában
