Véleménycikk: Schuszter Borka
Néhány hete történt. Már akkor láttam, hogy valami bántja a lányomat, amikor lesétált az iskola lépcsőjén. Végül elmesélte, hogy az egyik kisfiú az osztályban folyton túl közel áll hozzá, piszkálja a dolgait, és egyre gyakrabban piszkálja őt magát is. Nem durván, nem nyíltan bántóan, inkább az a fajta folyamatos, idegesítő jelenlét volt ez, ami idővel egyértelműen átlép egy határt.
Ahogy beszélgettem vele, világos volt, hogy a kisfiú a figyelmét keresi. Valahogy nem tudja jól megfogalmazni, nem tudja tisztán kérni, de ott van mögötte az igény: kapcsolódni akar.
Végül a tanító nénivel is beszéltem, és a helyzet szerencsére megoldódni látszik. De ami igazán megmaradt bennem, az az a beszélgetés, amit utána a lányommal folytattunk. Aki nem értette, hogy a kisfiú miért csinálta ezt. Olvass még a témában
„A dolgok úgy alakulnak, ahogy az nekem a legjobb” – Ezek a legfontosabb mantrák
A legszerencsétlenebb csillagjegy-párosítások. Ugye, nem vagytok köztük?
Ne aggódjak? 5 jó szándékú, de haszontalan tanács szorongóknak
Zöldségből és gyümölcsből is sokkal többet kellene ennünk – a dietetikus tippjei segíthetnek
Annyira könnyen jön ilyenkor a mondat, amit nekünk is mindig mondtak ilyenkor: „Hát, mert tetszel neki.” Ez egy gyors, egyszerű, és a valóságtól talán nem is idegen válasz. De közben nagyon nem mindegy, mit ültetünk el vele egy gyerek fejében arról, hogy hogyan néz ki a figyelem, a szeretet, vagy az érdeklődés.
Nem akartam azt tanítani neki, hogy a határátlépés egyfajta szeretetnyelv
Ezért inkább máshonnan közelítettem. Elmondtam neki, hogy az életben nagyon sokféle emberrel fog találkozni, akik szeretnék megnyerni a figyelmét. Lesznek olyanok, akik kedvességgel közelítenek majd hozzá. Akik figyelnek arra, hogyan érzi magát, tiszteletben tartják a határait, és úgy próbálnak kapcsolódni, hogy közben neki is jó legyen.
És lesznek olyanok is, akik nem így tesznek. Akik tolakodnak. Akik piszkálják. Akik valójában nem figyelnek rá, csak a saját érzéseiket akarják kielégíteni, akár az ő kényelme árán is.
És a legfontosabb dolog, amit meg kell tanulnia, az nem az, hogy mindenkit megértsen, vagy mindenkit „megjavítson”, hanem az, hogy ő dönt arról, kinek ad figyelmet.
Mert annak van hatalma fölötte, akinek ad
Ez egy nagyon egyszerű mondat, de szerintem elképesztően mély tartalma van.
Fontos dolog határokat húzni, és teljesen rendben van szólni, amikor valaki ezeket a határokat átlépi. De talán ugyanilyen fontos megtanulni azt is, hogy nem minden inger érdemel reakciót.
Lesznek majd az életében emberek, akik megpróbálják elbizonytalanítani. Akik féltékenységből, frusztrációból vagy egyszerű rosszindulatból mondanak dolgokat. Lesznek olyan helyzetek, ahol valaki a sikerei miatt próbálja majd lehúzni őt.
Ilyen emberek mindig lesznek, de a hatalmuk nem automatikus. Ő dönti el, hogy kik lesznek azok, akiknek a szavának súlyt ad. Hogy azoknak az embereknek a szava számít, akikben bízik, akik szeretik. Akik valóban látják őt, vagy azoké, akik csak bántani akarják.
Jelezni a határátlépést fontos, de minden lényegtelen ember szavára ugrani felesleges pazarlása az erőforrásainak. Hiszen ezeknek az embereknek a szava, ha nem is figyel rájuk, teljesen súlytalan.
A világ, amibe felnőve érkezik zajos lesz, sokféle hanggal. De nem minden hangnak kell hangerőt adni a saját fejében. Van, akin egyszerűen csak továbbléphet. Mert bármennyire szeretnék is elhitetni vele ezek az emberek az ellenkezőjét, valójában akárhogy acsarkodnak és akármilyen hangosan kiabálnak is, igazából nem kell megállnia magyarázkodni nekik. Mert csak annak van hatalma fölötte, akinek ő ad. És alaposan meg kell válogatnia, hogy kit tüntet ki ezzel a hatalommal.
