A legszörnyűbb dolog ez a mondat: mennyit dolgoztam a családért, mégsem lett jó. Nem a családért kell dolgozni, hanem a családdal, a családban. A család egy munkadarab, melynek te magad is része vagy, ugyanakkora része, mint a többi családtag. A család – hacsak nincs abszolút nagy anyagi, erkölcsi probléma – nem gályarabság, de azzá tehető: ha elvárások alapján működik. A család arra való, hogy ne legyél egyedül, hogy tanulj másoktól, taníts másokat, összefogj, szabadon örülj, szomorkodj. Azaz: élj.
Tanulni egymástól
De hogyan? Mindenki úgy neveli a gyerekét, ahogy akarja, és az egyik legfelháborítóbb dolog az, ha beleszólunk egymás életébe: durva tolakodásnak vesszük, még akkor is, ha a meglátásban valóban csupa jóindulat van. Olvass még a témában
Ezért nem mondtam el a szomszéd apukának, hogy ingerült sopánkodása, mely percekig tartott, miért volt hasztalan. A helyes reakció az lett volna, ha elmondja a gyereknek, hogy viccből nem öntünk kefirt szanaszét, mert akkor kevesebb fagyit tudunk venni, és feltartja apát a munkájában, mert fel kell takarítania. Nem mondtam a szomszédnak, hogy mutassa meg a gyereknek, hogy ha bajt csinál, mindig helyre kell hozni. Nem mondtam az apukának, hogy a gyereknek a probléma megoldását kell megtanítani, nem felesleges ingerültséget, sopánkodást.
