Nálunk is többször szóba került már, de mindig csak pár félmondat erejéig: mi lesz a kiskutyánkkal, ha egyszer átsétál a szivárványhídon? Ő már idős, betegségei is vannak, mégis állandóan elodáztuk a beszélgetést.
Aztán az élet közbeszólt. A legjobb barátnőm kutyája tragikus hirtelenséggel hunyt el: úszás közben megállt a szíve, és az ár elsodorta. A testét sosem találták meg, így a búcsú sem lehetett teljes. Teljes letargiában volt a teljes család – és mi is. Röviddel ezután találkoztam egy ismerőssel, aki mesélte, hogy a napokban vesztette el a kutyáját és a hamvasztás mellett döntöttek. Ahogy erről beszélt, valami bennem is megnyugodott: talán nekünk is ez lesz a legbékésebb út.
Miért fontos előre beszélni róla?
Bármennyire is nehéz, egy kisállat elvesztésére nemcsak érzelmileg, hanem gyakorlatilag is érdemes felkészülni (vagy legalább meg kell próbálni). Nem azért, mert bármit akár egy percnyit is siettetni szeretnénk, hanem mert amikor a gyász legsötétebb órái ránk borulnak, a tiszta fejjel hozott döntések megkímélhetnek minket a későbbi lelkiismeret-furdalástól. Olvass még a témában
Jobb eldönteni, a családtagokkal megbeszélni, mit szeretnénk, mint kapkodva választani valamit, ami később talán nem ad valódi nyugalmat és elfogadást. A családi beszélgetések különösen fontosak, hiszen mindenkinek mást jelent egy búcsú, az elengedés.