Nem mondhatnám, hogy kifejezetten rossz gyerekkorom lett volna és az sem igaz, hogy mérgező légkör vett körül, vagy, hogy komoly sebeket cipelnék a családomnak köszönhetően. Mégis, ahogy telt az idő, és egyre több kapcsolódásban próbáltam helytállni, felfedeztem magamon apró mintákat, amik furcsán ismerősnek tűntek. Olyan reakciókat, amelyek nem mindig voltak logikusak, és amiket utólag, tiszta fejjel visszanézve nagyon idegennek láttam. Többször az volt az érzésem, mintha valaki más élte volna meg helyettem az adott konfrontációt. De ki volt ez a valaki?
Régi játszma új színpadon
Kamaszként újra és újra ugyanazt a helyzetet tapasztaltam meg. Azt vártam a másik felemtől, hogy gondoskodjon rólam, miközben folyamatosan bizonyítani akartam, hogy szerethető vagyok és meg is érdemlem ezt a gondoskodást. Közben a szorongás dolgozott bennem: ha nem vagyok elég jó, elhagynak, úgyhogy próbáltam mindenből a legtöbbet kihozni – bármi áron.
Ma már tudom, hogy ezek a minták gyakran a gyermekkori kötődésből erednek. Olvass még a témában
„A férjem nem akarja, hogy az egész személyisége az apaság legyen.” – Amikor csak a nő akar még egy gyereket
7 finom jel, amit az Univerzum küld, mikor változtatnod kell az életeden
Ilyen a vörösek, a szőkék és a barnák személyisége. Van benne valami!
Idén kezdődött, de még jövőre is tart a belső gyógyulás időszaka – így használd az erejét!
Ha valaki gyerekként nem mindig érezte biztosnak a szeretetet vagy a gondoskodás bizonyos viselkedésformához, teljesítményhez kötődött, akkor az illető felnőve túlzottan ragaszkodóvá, kényszeressé válhat.
Egy ilyen ember párkapcsolatban élve igyekszik mindent megtenni azért, hogy ne veszítse el a másikat. A belső félelem azonban nem feltétlenül a jelenből, tehát nem az aktuális kapcsolatból fakad, hanem abból a korai tapasztalásból, amikor a szeretet még feltételesnek tűnt.
