Áldás vagy átok az anyóssal való viszony? – Amiről az anyós igazán nem tehet

Lehet áldás vagy átok, arányaiban talán mégis kevesebb a kiegyensúlyozott anyós-meny/anyós-vő viszony. Vaskos viccek egész sora árulkodik a problémás kapcsolat buktatóiról és persze arról a teszetoszaságról is, ahogyan ezt kezeljük. Tegyük fel, hogy mindenben igazunk van és ezzel a belső nyugalommal nézzünk rá az anyós történetére úgy, hogy képzeljük hozzá: mi is azzá válhatunk egyszer!

Adott egy gyermek, akit anyaként mi ismerünk a legjobban. Cseperedő szívünk csücske egyszer csak elkezd lányokhoz járni vagy bepasizik, mire mi persze kiesünk a pixisből. Aztán lehorgonyoz valakinél és komolyra fordul a papás-mamás. Eddig milyen biztosak voltunk bene, hogy igazán tudjuk, mi a legjobb neki és mit kéne ahhoz tennie és tennünk, hogy ez  be is következzen! Most viszont elveszi tőlünk az irányítást és önállóan dönt az utazás további részéről.

Senkitől nem várható el, hogy anyaként rezzenéstelen arccal nézze végig a trónbitorlást. Amit viszont a bölcsebbek ösztönösen megéreznek, az pontosan az új helyezt nyújtotta szerepben rejlő lehetőségek: igen, ezek elsősorban önismereti és tanulási lehetőségek.